Szerző: Bálint

Két mindent eldöntő DNS-vizsgálat – s ezzel együtt a legújabb Kondor-regényben sokkal minimálisabb az a nyomozói tevékenység, amit egy krimitől és a benne szereplő bűnüldözőtől elvárnánk. Ferenczy Tibornak, a vidékre küldött rendőrnyomozó századosnak bár van köze ahhoz, hogy a két DNS-elemzés elkészül és perdöntőnek bizonyul összesen négy brutális gyilkosság elkövetésének ügyében, de a zsáner szempontjából (már ha valaki innen közelít) az ehhez vezető út, ha megenge­dően fogalmazunk, nem szokványos, valójában (a nem túl izgalmas mivolta okán) csalódás. Az elvárások már csak ilyenek… (Ugyanakkor a már önmagában is igénytelen, Ferenczy alakjához egyáltalán nem köthető, a regény kon­textusában egyenesen tévedésnek titulálható borító, leginkább a piaci igények mentén, egy ponyva-detektívregény iránt szeretné felkelteni az érdeklődést, ám épp ez az – a krimi műfaja –, aminek a regény ez alkalommal leginkább ellenáll, így valójában átverés.) Ez nem „igazi” krimi. Vagy: nem az elvártak szerint teljesít – krimiként. A bűnt és a bűnöst máshol vagy máshogy kell keresni. Elsőre inkább egy afféle nosztalgiakönyv és egy előtörténet (a nyomozóé, akit még 2015-ben ismerhettünk meg A bűntől keletre című regényből) – ami „jól megmondja a tutit” (bár a társadalomkritikának a látszatát is el akarja kerülni, éppen azt teszi). Fejezetenként váltakozva hol 1989-ben járunk a Nagy Imre-újratemetése és a Ceauşescu házaspár kivégzése közti időszakban, hol 2020 nyarán. Ez előbbiben a fiatal Ferenczy egy szerelmi háromszög részeseként éli meg a magyar rendszerváltás folyamatát, utóbbiban két agyonvert öregember gyilkosa után nyomoz – a két korszak és eseménysor természetesen kapcsolatban áll egymással, személyes ügyként. A legfontosabb kapcsolóelem maga a tér, a környezet: a Balaton-felvidék, az északi part – a rendőri pálya kezdete és a jelenben „tetőző” vége. A másik kapocs az eltelt idő, a változás: hogyan jutottunk idáig az elmúlt 30 év alatt, a keletnémeteket a vasfüggönyön átsegítő Kádár-kor végi kaotikus seftüzemmódból és Ötvös Csöpi Balatonjától a helyieket kiszorító ízléstelen turistaparadicsomig – és: Ferenczy gyerekkori és fiatalkori múltja, túl a Trabanton, a Kőbányai sör és a Helikon cigaretta világán, mennyiben határozza meg az emlékezetkiesésben szenvedő, lakonikus, ambíció nélküli és durva, gyógyszerfüggő férfit. A 30 évvel korábbi közös múltunk ikonikus felidézése (fegyvert áruló szovjet kiskatonák, gázolaj-feketézés, Piedone Hongkongban a mozikban, Ludas Matyi humorlap, Kacsa pletykamagazin, Traubi, Márka, Gyöngy üdítők, Sokol rádió, Bonanza Banzai, Dolly Roll stb.) és szervesítése a regénybe tényleg nagy erőket igényelt, s nagyjából passzentos is lett. (Kivéve azokat a fránya párbeszédeket, s nem először a Kondor-regények esetében: erőltetetten lazák, hányavetiek, így élő emberek, ha megfeszülnek, sem beszélnek. De esendőként említhető még a két múltidéző – az olvasókat informáló – látszatbeszélgetés is: egyik a börtönben raboskodó elítélt szólama, melyben felidézi Ferenczyvel közös gyerekkorukat a rendőrnőnek, a másik a 30 évvel későbbi önkormányzati, túlságosan is remek memóriával rendelkező nénivel való diskurzus – mindkettőnél kilóg az elbeszélői megoldatlanság/erőltetettség lólába.) Ugyanakkor nem kevés didaktikusság azért beszorult a mondatok közé, aminek végkicsengése erősen konvergálni látszik a „régen minden jobb volt”-hoz. Ám valójában, és ez a csavar a regényben, nem a haloványabb krimiszál eseménymenetének „csattanója”: az ábrázoltakban két időintervallum tükröződik egymásban – az ’56-tól ’89-ig eltelt idő és az azóta lemorzsolt 30 év. A regényben (is) a magyar forradalmárok temetésén szónokló „nyikhaj” szakállas a „fiatalságunk” elrablását kéri számon a rendszeren, ezt tartja az igazi bűnnek. Az Örvényben talán legnagyobb erénye annak a – nem szájbarágós – láttatása, illetve az ezzel való számvetés, hogy a Kádár-korra következő éra (azaz a benne élő emberek, mi magunk) a maga módján követi el ugyanezt a bűnt: a mintázatban tulajdonképpen nincs változás. Recirkuláció van, a történelem örvénylő, spirális mozgása a lehetséges (szabadságot kínáló) világok közüli választást az illúzió szabadságaként leplezi le. (Hogy ez mennyire hat revelációként, nyilván az adott olvasótól függ.) S végezetül, ha már lehetséges világok: az olvasásunk jelenében, azaz a regény 2021. nyárközepi megjelenését követően feltűnő, hogy a 2020 nyarán történő események semmilyen módon nem jelenítik meg és nem is utalnak a globális és lokális pandémiára. Erre két magyarázat lehet: a szerzői utószó 2020. áprilisi datálása azt jelzi, a kézirat kiadásra készen állt még a járvány elhatalmasodása előtt, s a megjelentetése végül jó egy évig váratott magára. A másik (inherensebb) ok ennek az „előzményregénynek” az előzményében (is) kereshető: Ferenczy nyomozó második eljövetele a 2019-ben megjelent, Kemény Zsófival közösen jegyzett, Értetek teszem című regényben határozottan disztópikus formát öltött, s egy fiktív fővárosi forradalmi helyzetben és leverésében kulminált – azaz a valóságunktól tett pár oldalazó lépést. Az Örvényben cselekményei pedig ezt követően játszódnak pár hónappal később, így ezen a fiktív alternatív idősíkon – ahol az előző regényből „kölcsön kapott” Lengyel Rékája rendőrtiszt is szerephez jut – a maszkhasználat tényleg nem indokolt.

A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.

Kondor Vilmos jött, látott és győzött. Legalábbis a krimikedvelők körében biztosan, akik 2008 óta türelmetlenül várják a rejtőzködő író újabb köteteit. Ekkor jelent meg a Budapest noir című regény, amellyel a szerző nem csupán Az Est napilap Amerikából hazatelepülő, cinikus bűnügyi újságírója, Gordon Zsigmond alakját teremtette meg, hanem a magyar hardboiled-krimi alapjait is letette. A Dashiell Hammett és Raymond Chandler által világhírűvé tett műfaj legfőbb jellemzője, hogy a bűnt konokul üldöző főhős maga is belekérgesedik az erőszak szüntelen tombolásába, és miközben összehúzott szemmel szívja az állandó kelléknek számító cigarettáját, cinikusan nézi mások valós, de inkább vélt boldogságát.

A Gordon Zsigmond köré épülő Bűnös Budapest-ciklus – amelynek immáron a javított verziója is teljes A budapesti kém szeptember eleji újrakiadásával – hátterét az 1936 és 1956 közti magyar történelem és jó néhány, a valóságban is létezett helyszín és figura szolgáltatja. A sorozat óriási sikert aratott. A debütáló részből mozifilm is született, ám az – hiába a magyar viszonylatban nagy költségvetés és a remek színészi alakítások – csak halványan tudta visszaadni a sorozat, nem lehet másként fogalmazni, békebelien sötét világát. Ahogy Kondor Vilmos egyéb munkái, így a Szent Korona-trilógia, a novelláskötetek vagy a 2015-ben megjelent, A bűntől keletre című kortárs krimi sem tudták soha túlszárnyalni a Gordon-univerzumot. És nem véletlenül. A maguk nemében ugyanolyan gondosan összerakott, a hiteles miliőfestésre, a történelmi pontosságra és a dinamikus cselekményvezetésre is gondosan odafigyelő munkákból valahogy hiányzik az a fűszer, titkos összetevő, amelytől többet adnának egy egyébként vitathatatlanul nagyon kellemes vasárnap délutáni szórakozásnál.

Az idén megjelent Örvényben lehet a kivétel, amely bár szintén folytatás, önálló regényként is bátran olvasható. Főszereplője A bűntől keletre nyomozója, Ferenczy Tibor, aki ezúttal nem országos ügyekben nyomozva küzd az elkerülhetetlen életközépi válsággal, hanem a balatonfüredi kapitányságra száműzve folytat sokkal keményebb harcot saját múltjának egyszerre mindent felforgató szellemeivel. A párhuzamos idősíkokon játszódó történetben hol 1989-ben, hol 2020-ban járunk. Szerencsére Kondor nem követi el a hasonló szerkezetű műveknél oly gyakori hibát: az időben való ugrálás itt mindig logikus, és a lehető legjobban segíti az események kibontakozását – így az olvasói megértést a kirakódarabok összerakásának már-már gyermeki örömétől kísérve.

A könyv igazi gyöngyszemei természetesen a retró részek, annak a korszaknak a felvillantása, amelyre a mából a régóta vágyott rendszerváltozás és az oroszok kivonulása okán vegytiszta eufóriaként emlékszünk, a valóságban azonban egy jókora adag bizonytalanságérzet is kísérte az ismeretlen és kiszámíthatatlan jövő miatt. A szerző javára válik, hogy a maga valóságában idézi fel mindezt: miközben repesztenek a Trabantok és a Wartburgok, a hétköznapi emberek hétköznapi párbeszédei révén viszonylag pontos képet kapunk a közhangulatról. Ehhez járulnak a biztos kézzel, egy-két vonással nagyon jellemzően megjelenített mellékszereplők, akiknek – harminc évvel ezelőtti vagy mostani – gyarlóságai­ban, kisszerűségeiben bárki magára ismerhet.

És hiába a krimi címke, amelyben a múltat és a jelent brutális gyilkosságok kapcsolják össze, az Örvényben meglepő módon leginkább a szerelemről szól. Persze nem arról a romantikus, rózsaszín felhőn üldögélős fajtáról, hanem a hús-vér emberiről, amely „a hazugság és a hűtlenség máglyájaként” lángolva annyira fáj, hogy az már majdhogynem jó. 

A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.

Egy krimi azért is jó, mert az olvasó egyszerre érezheti, hogy kikapcsolódik, és résztvevőjévé válik a nyomozásnak. Cserháti Éva könyve remekül szórakoztat, ráadásul nem foszt meg minket annak a lehetőségtől sem, hogy a két történetszála kapcsolatait a nyomozócsoporttal együtt fejtsük fel. hirdetés

A Sellő titka már a címével felkelti azokat az olvasói elvárásokat, amik általában meghatározzák a krimiolvasók prekoncepcióit: a sellő alakja az ókortól kezdve kíváncsisággal és vonzalommal vegyes borzongást feltételez, a titok pedig fokozza ezt az érzést.

Két, egymással folyamatosan váltakozó szál összetett történései, illetve az időbeli egymásutániságuk fokozatosan bontja ki előttünk annak a gyilkosságsorozatnak az eseményeit, amelynek felgöngyölítése a C csoport feladata, azaz a K. É. Z.-é (az elnevezést a nyomozócsoport vezetőjének, Telki-Nagy Juditnak a férje alkotja meg a „Kiszuperáltak és Zöldfölűek” mozaikszavaként). A nyomozónő nincs könnyű helyzetben, hiszen nem csupán a gyilkosságsorozattal kell megküzdenie, hanem a rendőrségi bürokrácia és képmutatás buktatóival is, ahol csapatát mint kirakatcsoportot akarják működtetni pár hónapig. Ráadásul az idő szorításában dolgozó nyomozók olyan témát kezdenek boncolgatni kutakodásukkal, amely több közéleti és politikai csatornán is veszélyes utakra vezeti őket.

A regény egyik alapkérdése, hogy hogyan értelmezzük a történelmet – azt az elmúlt kort, szemléletet, ideológiát, amely a mai napig érezteti életünkben a hatását.

Vonatkozik ez azokra, akik maguk is részei voltak egy már letűnt érának, és azokra is, akik életkorukból adódóan már csak mások elbeszélésein keresztül férhetnek az elmúlt időkhöz. A bűntényeken és felderítésükön túli másik szál egy idős görög férfi, Mitre visszaemlékezéseit tárja az olvasók elé, aki gyerekkorában polgárháborús menekültként került Magyarországra húgával és sok száz társával együtt. Nézőpontjával, az események sajátos értelmezésével, látásmódjával töprengésre készteti az olvasót. Kifejezi többek között az ’56-os forradalom kirobbanása miatti értetlenségét, hiszen az ő politikai szemléletében ez esztelen lépés volt. Mitre vallomásai olykor édesanyja egyes szám első személyben fogalmazott betéttörténeteivel is váltakoznak, így a mozaikosan építkező, múltidéző eseményszál, azaz anya és fia narrációja szorosan összefügg.

Mitre hányattatott sorsa által felsejlik egy zavaros időszak, amelyben családok szakadtak szét, és életük, szeretteik féltése miatt ártatlan emberek lettek gyilkossá. („Az emberek nem azért gyilkolnak, mert őrültek. Hanem mert okuk van rá. És nekünk volt.”) A férfi elbeszélése, amely szeptemberre datálódik – míg a gyilkosságok júliusban történnek –, kiegészíti a nyomozati szálat, illetve vezeti az olvasót, így téve őt egy olyan befogadóvá, aki olykor a csoport tagjainál előbb tud meg információkat. Ez az eljárás különleges szerepbe helyezi, mintegy megjutalmazza az apróságokra, megjegyzésekre is kiterjedő figyelő olvasásáért azt, akit nem csupán a lehetséges végkifejlet tart lázban, hanem maga a folyamat is, amíg oda eljut.

A könyv rétegzett, idősíkokon és szereplőkön átívelő narrációs technikája, az eszmefuttatások aprólékos bemutatása, a hangulatok, érzelmek, félelmek színrevitele nyelvileg is izgalmassá teszi a szöveget. („A vaskos márványkereszt művészi lendülettel összekaristolt felszínébe futtatott sötétszürke vonalak drótkerítésre vagy megalvadt vércsíkokra emlékeztették. Akaratlanul is meghatotta az alkotás valószínűleg szándékos otrombasága. A fájdalom ilyen alaktalan, gondolta.”)A nyomozati szál logikai követésén túl a történelembe való kénytelen visszautazás, a kommunizmus korszakának felidézése mind a K. É. Z. ügynökeit, mind más szereplőket megráz, és olykor kifordítja őket saját magukból. Az egymásnak feszülő indulatok, a visszafojtott düh, az évtizedes fájdalmak feldolgozhatatlansága a gyilkosságsorozatban érintetteken túl Telki-Nagy csapatát sem kerüli el. A két idősebb szereplő, Admin és Vasvári maguk is éltek a kommunizmus alatt, így megállapításaikat értelemszerűen befolyásolják a diktatúrában szerzett személyes tapasztalatok – míg a fiatalabb korosztály csupán az elsajátított történelemszemlélet adta véleményekre támaszkodhat. Ebbe a személyes érintettségbe és az objektivitás lehetetlenségébe gyűrűzik bele a gyilkosságsorozat alapját képező régmúlt. Mitre és húga mint baráti kommunista országba érkezik Magyarországra, hozzáállásuk az otthon szerzett tapasztalatok, az ideológiáért folytatott harcok befolyásolják. Mindeközben a jelenkori Magyarország más szemszögből áll az akkor történtekhez.

A regényben bemutatott városok kommunizmussal összefüggő emlékezete mind a szereplők, mind az olvasók figyelmét ennek a korszaknak a kettős megítélésre, illetve az idők változásának szemlélet- és történetformáló következményeire hívja fel.

A mai globális világ, illetve Magyarország tabunak számító kérdései is felmerülnek, amelyek egy részéről még mindig mély a hallgatás, holott égető, mindennapos problémák, mint amilyen a családon belüli erőszak is. („Még gimnázium alatt sokat álmodozott róla, hogy egyszer mindenki számára kiderül, mi folyik náluk, és végre valósággá válik a sokszor beígért válás. Azonban anyja egyetlen kitörési kísérletét tíz évvel ezelőtt a rendőrség ítélte kudarcra.”) A csapat emberi jogi szakértője, Vanda gyerekkori traumáit igyekszik feldolgozni, ám mindeközben önmagával is harcban áll. Folyton verbális harcba bocsátkozik kollégáival és voltaképpen mindenkivel, akiben felfedez valamiféle előítéletet – azonban bizonytalanságából és maximalizmusából fakadóan saját magában is folyton észreveszi ezeket a hibákat.

A műben előtérbe kerül a családokat szétszakító külföldi munkavállalás, a lakáshitelek kérdésköre, illetve a környezetvédelem fontossága, de a hazánkban népbetegségnek számító alkoholizmus is. („Ilyenkor a legegyszerűbb volt meghúzni a pálinkásüveget, pedig nem szeretett inni. Utálta a tompa zsibbadást a végtagjaiban. De a gyomor tiltakozását legyőzte a feketén tátongó fájdalom a fejében.”) A nyomozók között tapasztalt szakembernek számító Vasvári a leszokás–újrakezdés ördögi körét éli meg. A testképzavarok problémája is előkerül, főként Admin alakja által, akinek önbecsülését nem csupán életkorából adódó bizonytalansága rombolja, hanem testsúlyával sem tud megbékélni. Köteles (akinek a neve is sokatmondó) szintén harcban áll önmagával: maradjon-e otthon ő a nem régen született kislányaival? Így a regény a – hagyományosnak vélt – férfi–női szerepeket illetően is fel mer tenni a kérdéseket. Minden karakter esendő, hétköznapi, de sokszor épp átlagos tulajdonságaik vezetik el őket a megoldáshoz.

A nyomozók mindegyike küzd: a munkájukban való helytállás és megfelelési vágy mellett meg kell harcolniuk önmagukkal is. Telki-Nagynak nem csupán a feljebb vázolt nehézségekkel kell szembenéznie. Saját elveit is próbálja úgy képviselni, hogy annak látszatja legyen – például a demokratikus munkamorált egy éppen csak az első eset előtt összefércelt csapatban, amelyben forronganak a különféle életfilozófiákból adódó ellentétek, és saját frusztrációi sem könnyítik meg a dolgát. („Legnagyobb félelme az volt, hogy ezt nem Vasvári alkoholizmusa, a rendelkezésre álló, rövid idő vagy az imázsépítés nevetséges feladata fogja megakadályozni, hanem az a kirekesztettségérzés, amely egy pillanatra sem hagyta el Emma születése óta.”) Nők tömegét érintő problémát él meg: jó feleség, jó anya, illetve a munkájában is sikeres szeretne lenni, de ezek a társadalmi szerepek más és más, egyszerre csak nagy nehézségek árán teljesíthető elvárásokat szegeznek neki.

A C csoport ereje pont ebben az összetettségben rejlik.

A legkülönfélébb tagok összessége egy sokféle tudással bíró és csavaros észjárású együttest hoz létre, akik egyéni látásmódjaikat ütköztetve jutnak el a többszörös gyilkos fájdalomból, hátsó szándéktól és gyűlöletből felépülő rejtvényéig.

A regény végén a különféle narratív szálak összefutnak, a rejtélyek megoldónak, a múltban gyökeredző tragédiák összefüggése nyilvánvalóvá válik.

A görög menekültek által elbeszélt történetfolyam az időbeli távolság, illetve a magukat elidegeníteni szándékozó mesélők narrációja miatt tárgyilagosnak hat, holott megrázó tapasztalatok vannak mögötte. Az elmúlt kor, a lezártnak tekintett sorsok még elemibbé teszik a szabadság utáni vágyakozást, illetve az otthontalanság érzését. A Sellő titka ezekkel a mély érzelmekkel átszőve vonultatja fel a krimi elemeit egy sokrétű, jelenkori problémákat előtérbe helyező történetben.

A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.