Nagyon vártam Cserháti Éva újabb kötetét, mert a Szabadulószoba számomra nagy meglepetés volt, sokkal többet kaptam tőle, mint egy átlagos krimitől. Bíztam benne, hogy ebben a részben is megismerek valamit abból a múltból, ami még itt lebeg köztünk láthatatlanul, de nagyon is erőteljes hatással. Nem csalódtam. Köszönöm az Athenaeum kiadónak a lehetőséget, hogy elolvashattam a regényt.
A K.É.Z. harmadik esete újra a múltba vezet bennünket. A 2016-ban történt események hatására legördül a zárófedél a múlt kútjáról, és feltárul annak mélysége. Cserháti Éva krimisorozatában a 2010-es években történt gyilkosság minden regényben előhoz múltbéli eseményeket. Itt sincs ez másképpen, és a különleges szerkezetű regény közepére beékelődik egy negyven évvel ezelőtti karácsony megrázó története. Így advent közeledtével egészen különös hangulatú volt olvasni a szocialista idők vallásos karácsonyi készülődéseiről.
E kötet főszereplője Vasvári Lajos, aki a Szabadulószoba című történet óta nyugalmazott rendőrtiszt lett. A munka hiánya és az alkoholizmus sárkányai felemésztik, és a teljes elkeseredés szélére sodródik. Ekkor hallja meg a hírekben, hogy egy nyolcvan éves papot meggyilkoltak egy zarándokvonaton, és a hír gyomron vágja. Mert Vasvári pályájának egy nagyon meghatározó pontján volt köze ehhez a paphoz, 1974-ben.
A könyv egy gyilkossággal indul, Rácz Flórián atyát megölik egy zarándokvonat csendes fülkéjében. Ebben az első részben megismerünk egy aktivista csoportot, akik a nők pappá szenteléséért küzdenek, és követhetjük a nyomozást a korábbi könyvekből megismert csoport tagjaival. Szeretem Cserháti Éva karakterépítő stílusát, ahogyan rávilágít a szereplők mindennapi cselekvéseire, ruházatukra, reakcióira, gondolataira.
Olvasás közben úgy érezzük, ismerjük ezeket az embereket, megszeretjük, vagy megutáljuk őket. Rajtuk keresztül alkothatunk véleményt a testpozitivista csoportokról, a pornófüggőségről, a negyvenes nők azon vágyáról, hogy végre gyermekük születhessen.
A könyv második részében pedig visszarepülünk 1974-be, Sopronba és a környező vidékre. A fejezeteket bevezető leírásokból ismerjük meg az időszak egyházpolitikáját, és Cserháti Éva gondos kutatómunkájának eredményeként részletesen belelátunk az apácák és a szerzetesek elé gördített nehézségekbe. Vannak a történelemkönyvekben egy-két mondatos tények, melyek mögött több ezer ember teljes sorsa húzódik. Az 1950-es években felfüggesztették az apácarendek és a szerzetesrendek működését.
Kilencezer apáca lába alól húzták ki a talajt, és ha nem akartak börtönbe kerülni, akkor meg kellett tagadniuk azt, amire az egész életünket felajánlották. Voltak, akik férjhez mentek, voltak, akikből gyári munkás lett, és voltak, akik titokban tovább gyakorolták a hitüket titkos csoportokban, folyamatosan rettegve a lebukástól. A szerzetesek indiántáborokba szervezték a gyerekeket, és ott folytatták a hitoktatást, a nagyon gondosan megválogatott meghívottakkal.
Látszatból a rendszer fenntartott néhány intézményt, továbbra is voltak misék, azonban a papok közül jónéhányat beszervezett az állambiztonság, így tartották fent az egyensúlyt, nehogy a hívők száma megnövekedjen. Rácz Flórián atya a könnyebbik utat választotta, de nem ez az egyetlen bűne. A hideg hajnali misék, a titkok, az elnémulások rátelepszenek az olvasóra. Érzi, hogy milyen fojtogató, rettegéssel teli időszak volt ez. Ekkor lett Vasvári Lajos rendőr ebben a vidéki városban, és kereste a helyzeteket, amikor bizonyíthat, és így magasabbra juthat. A regényben mindenki elárul szinte mindenkit, többször tettem le a könyvet, annyira fájtak ezek az önös érdekből elkövetett árulások. Cserháti Éva nyilatkozta is egy interjúban, hogy a regény címe majdnem karácsonyi árulás lett. Ez azonban nekem arra utalt volna, hogy egy nagy árulásról volt szó, de én nem tudnék választani, melyik besúgás, gyávaság, önzés volt a legfájdalmasabb.
A Zarándoklat a halálba tiszteletadás azoknak az egyházi embereknek, akik 1948 és 1990 között működtek, és vállalták a hitüket. Rávilágít a regény arra, hogy attól, hogy valaki az egyház kötelékéhez tartozik, nem biztos, hogy jó ember, és attól, hogy valaki abúzus áldozata lesz, nem biztos, hogy szörnyeteggé válik.
A megbocsátás regénye is ez a történet, megmutatja, hogy lehet megbocsátani magunknak, vagy azoknak, akik nem is mernek reménykedni a feloldozásban.
Főhajtás a regény azok előtt a gyerekek előtt, akik szexuális molesztálás áldozatai, és akik szégyenükben nem mernek segítséget kérni. Megmutatja nekik, hogy nincsenek egyedül, és fontos, hogy segítséget kérjenek, akár felnőttkorban is. Nekem ez a könyv nem is krimi volt, hanem egy fájdalmas, de fontos utazás a múltba, egy zarándoklat, amire elkísérjük a szereplőket a legmélyebb fájdalomtól a megnyugvásig. Kicsit sajnáltam, hogy a könyvnek olyan gyorsan lett vége, egy kicsit elidőztem volna még a gyilkosságok okainak boncolgatásánál, de talán így volt ez jó, mert elgondoltat, hogy az igazság valóban felszabadít-e. A kötet önállóan is olvasható, de szívből ajánlom a korábbi köteteket is.
A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.