Hogy miért kényszerül valaki arra, hogy titkolózzon, annak számos oka lehet. Már a kényszer szó is magába foglalja, hogy olyan tényező készteti némaságra az embert, amely hatalommal és erővel bír. Nem a bűnös hallgat igazán, hanem az áldozat.
Hatalom lehet az ítélkező társadalom vagy akár a szűkebb környezet, amely a legtöbbször nem kérdez, csak véleményt formál. Az áldozat fél a megbélyegzéstől, így inkább a némaságot választja. Viszont a titoktartás a legtöbbször fájdalmas, aki a hallgatás, rejtegetés helyzetébe kerül, magára marad a meg nem értettséggel. A vallásos szokásrendben a zarándoklat többek között a magunkban cipelt terhektől, elrejtett gyötrelmektől való megtisztulást szolgálja. Lehetőséget ad az önvizsgálatra, a szembenézésre, az önmagunkba és az Istenbe vetett hit megerősítésére.
Ahogy felfejtésre kerülnek a múltbéli szálak, nyilvánvalóvá válik, hogy a valódi elhivatottság az évek alatt átélt nehézségek ellenére is megmarad, a rég elfeledettnek hitt fájdalmak azonban sohasem válnak semmissé. Vasvári Lajos, a történet közelmúltjában nyugdíjazott nyomozó munkától megfosztva immár teljesen az alkohol rabjává vált, kizárólag arra törekszik, hogy elébe menjen sorsának, és siettesse halálát. „Az utolsó pillanatban küldte el neki a reménynek álcázott kihívást. Azt a feladatot kapta, hogy megtalálja a saját büntetését. Az egyetlent és az igazit, amihez képest a negyven év minden szeretetet elpusztító függősége semmi.” (76.)
A regény megmutatja, miként őröl fel egy életet a lelkiismeret-furdalás, és arra is ráirányítja a figyelmet, hogy az igazságszolgáltatás sokféleképpen elérkezhet. Olykor szinte azonnali a büntetés, máskor évtizedek múltán következik be a megtorlás.
A nyomozó egy idős pap, Rácz Flórián halálhíréről értesül, akinek holttestét egy zarándokvonaton találták meg. Ezt követően saját tapasztalatait és egykori társainak, a K. É. Z. (Kiszuperáltak és Zöldfülűek) fantázianevű csoport egykori és jelenlegi tagjainak információit felhasználva, e bűneset megoldásán keresztül próbálja kijavítani azt, amit egykor elrontott. Cserháti Éva a K. É. Z. harmadik ügyét mutatja be a regényben, ám a nyomozásban résztvevők már korántsem az a csapat, akiket az első kötetben (A Sellő titka) megismerhettek az olvasók. A kezdeti felállásból csupán a csoportvezető, Telki-Nagy Judit és Köteles László maradtak a rendőrség kötelékében, a többiek egyénileg, illetve egy magánnyomozó iroda berkein belül erednek a bűnesetek nyomába.
A regény központi helyre emeli a nőket illető megítélések, a nemi szerepekhez rendelt társadalmi vélemények, illetve a kifejezetten nemiségből eredő különbözőségek kérdésköreit.
A Zarándoklat a halálba több előítéletről, konvencióról is beszél a szereplők élethelyzetein keresztül. Az Új Diakonisszák nevű csoport tagjai már a történet elején gyanúsítottá válnak a gyilkossági ügyben, hiszen figyelemfelkeltő megmozdulásukkal a nők pappá szenteléséért harcolnak („A mérges nők kifogyhatatlan viccforrásai voltak a médiának, főleg, ha jogokat követeltek, vagy azok érvényesítését.” [81.]). A média szerepe a nyomozás egésze során meghatározó, a közösségi platformokon elérhető információk éppúgy fontosak, mint a nyomtatott sajtóban megjelent hírek. Az ismeretek terjedésének gyorsasága az igazság kiderítésének mozgatórugója, hiszen a kiszivárogtatott, nyilvánosságra hozott részletek sokkal nagyobb közösséget érnek el rövid idő alatt. Ugyanakkor az internet nyújtotta szabadság, a féligazságok tényként kezelése, esetleg a szenzációhajhász attitűd akadályai lehetnek a nyomozás hatékonyságának.
A cselekmény ideje egy hónapot ölel fel, melynek nem csupán a bűneset és annak megoldása ad keretet, hanem Telki-Nagy ciklusa is, amely egyben kifejezi a csoportvezető vágyát az anyaság iránt. Munkája és magánélete folytonosan egymásba folyik, és megéli azokat a kételyeket, amelyeket egy munkavállaló, karrierépítő nőnek a mai napig meg kell tapasztalnia. Az újbóli gyermekvállalás melletti döntés és a sikertelenség hónapjai aggasztják, de mindezekről senkinek sem beszél, gondolatainak tárgyához pedig olykor a hit felől megközelít: „– Meddőségi? Így mondják magyarul? – döbbent meg Andrew, amikor először hallotta. – Angolul termékenységi. Mekkora különbség! – Férje műfordító volt, ezért aztán hosszan ecsetelte, milyen izgalmasan tükröződik a nyelvben a két társadalom eltérő megítélése a nők gyerekvállalását illetően.” (103.)
Telki-Nagy alakján keresztül megmutatkoznak azok az előítéletek, amelyek még magukban a nőkben is aktívan élnek saját sorsukkal és döntéseikkel kapcsolatban, kiváltképp ha munkáról, gyerekvállalásról vagy annak sikertelenségéről van szó.
A fő gyanúsított Kis Klára nővér, akit mély imája közben a holttest mellett találnak, ám nem hajlandó megszólalni, a nyomozócsoportnak így a vallomása nélkül kell boldogulnia. Karaktere által a könyv az egyház fontos női szereplőiről, az apácákról is beszél. A nővérek közösségei a mai napig érdeklik az embereket, hiszen bár az évszázadok alatt kialakult rendek legtöbbje mára nyitottabb lett, mégis ismeretlen, a társadalmi szerveződés fősodrából kieső csoportokat alkot. Telki-Nagyék a nyomozás során betekintést nyernek az apácarendek életébe, felfogásába, hitük mélyébe: „Látja, őrnagy, itt van az a nagy különbség, amiről beszéltem. A világi igazságszolgáltatás logikája szerint a hallgatás a bűnöst védi. Mi azonban el tudjuk, képzelni, hogy Klára testvérünk az ártatlanok védelmében hallgat.” (110.)
A regényt végigkísérik a világi és az egyházi világnézet különbségei, mely kettősség még hangsúlyosabbá válik a történelmi kontextus tükrében. Abban az időszakban, amikor a hit gyakorlása büntetendő volt, az egyházi rendezvényen való részvétellel pedig a kiszolgáltatottá és zsarolhatóvá válást kockáztatta az ember, a hallgatás egyszerre volt elvárás és bűn.
Cserháti Éva krimijeinek jelenében történt gyilkosságok szálai mindig a múltban gyökereznek. A Zarándoklat a halálba a kommunizmus időszakába tekint vissza, és kifejezetten a rendszer egyházellenességét vizsgálja. A regény hármas felépítésű, a nyitó- és a zárórész 2016-ban, a nyomozás jelenében, míg a középső 1974 telén, pontosabban a karácsonyhoz közeledő adventi időszakban játszódik. A Sopronban és a környékén lévő kistelepüléseken élő hívők életét a félelem, a veszteségek ugyanúgy meghatározzák ekkor, mint az ünnepre való titkolt készülődés. Rácz Flórián falusi papként tevékenykedik, személye pedig még a hozzá közelállók számára is ellentmondásos. A leírások által hamar nyilvánvalóvá válik, hogy az egyház intézményének keretei között tevékenykedő férfi nem csupán Istent szolgálja, hanem titokban a politikai rendszert is.
Cserháti alapos történelmi háttértudás birtokában ír az ügynökökről, ténykedésükről, jelentéseikről, kifejezetten a középső, Fekete karácsony című részben, ahol a fejezetek elején egy-egy egyházat, szerzetesrendet vagy kiemelt személyt érintő eljárásról olvashatunk röviden. Emellett feltárja annak az embernek a gondolatait is, aki önámítással próbál hitelt adni a tetteinek, papi hivatása többszörös elárulásának.
A heterodiegetikus narráció érzékletesen közvetíti a karakterek érzéseit. A bűnök elkövetőinek gondolatait éppoly részletesen megismerhetjük, mint a tettek elszenvedőinek lelki világát. A Zarándoklat a halálba a szexuális abúzus kérdéskörét is érinti, és főként a gyermekeket érintő zaklatást emeli a középpontba. Az olvasó az oldalak előrehaladtával csak remélheti, hogy az elejtett utalások nem azt jelzik, amit már sejt. A regény felhívja a figyelmet arra, hogy az áldozathibáztatás a zaklatások jelentős, az áldozat dilemmáit súlyosbító mechanizmusa, amelynek következményeképpen számos eset marad titokban. Az áldozatok hallgatása és szégyenérzete ugyanolyan mértékben függ a nem megfelelő felvilágosítástól, mint a megaláztatástól és a félelemtől. Az évtizedekkel korábban történt molesztálási bűneset, a gyermekek cserbenhagyása és egyes felnőttek, illetve a hivatalos szervek megalkuvása szörnyű képet festenek a társadalomról, amely a hallgatást sokszor félreérti, a segélykérők helyzetét pedig nem kezeli megfelelően.
Globális történések mögött megbúvó egyéni életek mozaikjából áll össze a nagy narratíva. A mikrosorsok jelentik a történelem mozgatóját, függetlenül attól, hogy az adott élet egy befolyásos döntéshozóé vagy egy „kisemberé”. Mindenki sebezhető, mindenkinek vannak gyenge pontjai, rossz döntései, amelyek kijavítására törekszik. A lelkiismeret súlya és az árulás vétke hosszú évtizedekre vagy akár egy egész életre tönkreteheti az emberi életet, ahogyan azt a főszereplő meg is tapasztalja. A Vasvári fiatalkorába való visszatekintés, a szálak fokozatos és jól ütemezett felfejtése erős hatást gyakorol az olvasóra.
„A miatyánkra emlékszik még. Azt suttogja el gyorsan, hadarva, mert szégyelli magát érte. Szégyelli, hogy rendőr létére Istenhez fordul. Teljességgel szabályellenes és megakadályozna minden előléptetést. És szégyelli Isten előtt, hogy titkon hozzá könyörög a rendőri előléptetésért. Szégyelli, hogy valahol mélyen hisz benne, a könyörgése meghallgattatik.” (156.) Az egykor fiatal és becsvágyó rendőr a szerelemért feladta az igazságba vetett hitét, mely döntésével egy életen keresztül próbál elszámolni, de feloldozást csupán attól nyerhet, akit annak idején cserbenhagyott. Esete példát jelent a politikai és hatalmi döntéshelyzetek személyes vágyak szerinti íródására.
A bűneset megoldása során az olvasó azon töpreng, hogy vajon melyik múltbéli bűn miatti bosszú teljesedett be az áldozaton. A megoldás az előfeltételezéseknél összetettebb, a cselekmény során az író úgy egyensúlyoz a kételyeinkkel, hogy többféle megoldási lehetőséget is folytonosan elénk tár. A múltbéli cselekmények csak látszólag érnek nyugvópontra, az egykori traumák feldolgozása ugyanúgy évekbe telik, mint az azt megelőző titkolózás, szégyenérzet. A hallgatás akkor szűnik meg, ha kimondjuk, amit talán az eddigi egész életünkön át elnyomtunk. Ahogyan a sorok között többször felbukkanó, János evangéliumából való idézet írja: „az igazság szabaddá tesz benneteket”.
A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.