BÉNYEI TAMÁS – Kategóriaváltások: a krimi elolvashatatlansága

A krimi mindmáig a populáris irodalom egyik emblematikus műfaja: mintegy százhúsz éve népszerű, folyamatosan és tömegesen jelen van a nyugati kultúrában (W. Winks adatai szerint például az 1970-es évek végén minden tizedik megjelenő könyv krimi volt),1 saját ‘belső’ műfajtörténetekkel dicsekedhet, és jelenleg is virágzik, méghozzá egyre nemzetközibbé válva (gondoljunk a skandináv krimik nemzetközi sikerére) és egyre újabb változatokat létrehozva: ilyen például a cyberpunk, a feminista krimi, vagy a történelmi krimisorozatok áradata. Vagyis a műfaj a jelek szerint „olyan belső dinamikával rendelkezik, amely a képlet merevnek tűnő határait feszegetve működik”,2 s amelyet egyébként inkább a magas irodalommal szoktunk összefüggésbe hozni.

“BÉNYEI TAMÁS – Kategóriaváltások: a krimi elolvashatatlansága” bővebben

Varga Bálint – Nyomozás az első magyar krimi után

Dolgozat a magyar krimi kezdeteiről.

– tényvázlat –

1. A nyomozás sikamlós tárgyáról

Egy nyomozás általában mindig érdekes, akkor pedig különösen az, ha a nyomozás tárgya állandóan kisiklik az ember kezéből. Igazán pikánssá meg akkor válik, ha a nyomozás tárgyának megléte maga kérdéses.

Kérdéses, hogy létezik-e egyáltalán magyar krimi. Létezik-e a műfaj, amely lassan egy évszázada nálunk is jelen van, nem csak magyar nyelven, de magyar szerzők tollából. Természetesen igaztalan állítás lenne azt mondani, hogy nincsen magyar krimi. Nyilván van – valahogy olyan formában, mint a magyar narancs. Kicsi is, sárga is, savanyú is, de legalább a miénk. Születtek magyar szerzőktől bűnügyi regények, nem túl izgalmasak, nem túl jók, de legalább a miénk. Mivel a kicsi, sárga és savanyú magyar krimi története egy külön dolgozat, vagy inkább egy különálló könyv tárgya lenne, ezért én most arra teszek kísérletet, hogy megkeressem azt a könyvet és/vagy szerzőt, amelyre/akire rábökve ki lehet jelenteni: itt és ekkor született meg a magyar krimi.

“Varga Bálint – Nyomozás az első magyar krimi után” bővebben