A történész Pető Andreának ajánlotta legújabb könyvét Cserháti Éva, ami még nem is lenne annyira meglepő, ha nem egy bűnügyi regényről lenne szó. A Sellő titka másik ajánlása ugyanakkor nem névre vagy egy konkrét személynek szól, hanem azoknak a gyerekeknek és családtagjaiknak, „akiket a görög polgárháború alatt, 1948 és 1949 között Magyarországra evakuáltak”. Ezzel pedig Cserháti Éva ki is jelölte azt a markáns történelmi szálat, amely át- és átfonja a regény cselekményét. Utóbbi alapvetően a jelenben játszódik, egészen pontosan 2015-ben, amikor rejtélyes gyilkosságok rázzák meg a közvéleményt: egy köztiszteletben álló közgazdászt egy belvárosi kutyafuttatóban lőnek tarkón, és a gyilkos itt nem áll meg, az áldozatok száma szinte napról napra nő.
A nyomozással egy Telki-Nagy Judit nevű őrnagyot bíznak meg a testületen belül, aki össze is ránt egy csapatot a feladatra. Nincsenek illúziói, tudja, hogy a rendőrség csak a saját imázsát akarja fényezni az új életellenes csoport létrehozásával, és a legkisebb kudarc esetén azonnal szélnek fogják ereszteni őket. A csoport ránézésre nem egy elit kommandó: tagjai között van egy kövér informatikus, egy alkoholista ballisztikai szakember, egy fiatal rendőr, aki kétségbeesetten egyensúlyoz a munka és a kisgyerekes szülői lét között és egy nyomozói végzettséggel rendelkező, amúgy hiperérzékeny emberi jogi szakértő, valamint maga a főnök, Telki-Nagy, aki saját interpretálásában csak a Kiszuperáltak és Zöldfűlűek csapatának nevezi embereit (innen az alcímben is olvasható K.É.Z). Nekik kellene tehát felgöngyölíteni az esetet, amelybe hamarosan beszivárog a görög szál is, és flashbackek formájában felvillan egy Magyarországhoz erősen kötődő, mégis kevésbé tárgyalt történelmi epizód, egészen pontosan az, amikor tömegével érkeztek a görög polgárháborúban a baloldallal szimpatizálók és családtagjaik – gyakran örökre.
Cserháti rengeteg szereplőt mozgat, így a kezdet kezdetén kell némi idő, mire rögzülnek a karakterek. Ebben persze sokat segít az is, hogy a szerző nagyon is tisztában van a bűnügyi történetek egyik íratlan ökölszabályával, ami szerint a bűnügynél csak a szereplők érdekesebbek. Így aztán mindegyik karakterrel messzire vezető történetszálakat is kapunk, ezek viszont nem nyomják agyon a fő cselekményt, mindig csak éppen hozzá-hozzá adogatnak egy kicsit. Külön jó, hogy Cserháti a kulcsnyomozó alakjában kerülte a sablonokat, így egy lelkileg megnyomorított/iszákos/drogos/exkommandós helyett kaptunk egy tök átlag csajt: Teleki-Nagy Judit maga a megtestesült normcore, aki a munkájában képes hideg fejjel gondolkodni. A privát dolgait illetően visszahúzódó, másokkal szemben viszont empatikus, aki kétségeit megtartja magának, amúgy pedig makacsul próbál csapatot formálni a munkatársaiból.
Teljesen más vonalat visz a történelmi szál, ami a negyvenes évek Görögországába vezet. A visszaemlékezésekben egy darabjaira esett család története bontakozik ki, egy olyan családé, amelyet egyformán sújt a trauma és a veszteség. A polgárháborús Görögországban egy anyának végül rendkívül nehéz döntést kell meghoznia, de a gyerekei jövője és túlélése érdekében úgy határoz, hogy mindkettőjüket Magyarországra küldi. A történelmi plot innentől kezdve kettéhasad, és mindentudó olvasóként a gyerekek és az anya hányattatásairól is egyformán értesülünk. A cselekmény előrehaladtával a szál egyre jobban megtalálja a maga helyét a jelen történéseiben, hogy a végén minden kirakós szépen a helyére kerüljön. Az már most elmondható, hogy nem véletlen, hogy Cserháti részben Pető Andreának ajánlotta a könyvet – a szövegből is egyértelmű, hogy az írást rengeteg kutatómunka előzhette meg. Nem is beszélve arról a rengeteg infószálról, melyeket bele-beleszőtt a cselekménybe, így a Herzog-pertől kezdve a görög válságig sok olyan apró mozzanat van, melyek az elmúlt években hírértékkel bírtak. Emellé jönnek aztán olyan kevésbé tárgyalt topikok, mint mondjuk a rendszerváltás után feledésbe merült képzőművészek és alkotásaik. Látszólag tehát sokrétű és egymással nem feltétlenül összefüggő témák között szőtt hálót a szerző, ez viszont nem nyomta agyon a regényt: Cserháti ugyanis lendületesen ír, a szöveg nem ül le, a vörös heringek a helyükön vannak, a végeredmény pedig kimondottan üdítő lett. Az alcím szerint A Sellő titka egy sorozat első része, a magam részéről pedig már most várom a folytatást.
A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.