Szerző: Bálint

Egy szétesett K.É.Z. nyomoz Cserháti Éva krimisorozatának harmadik részének felütésében. Nem is nyomoz, inkább nyomozgat, meg szakmailag vegetál, vagy épp sajnálja magát. Az öt nyomozóból ketten maradtak a rendőrségnél, ketten magánnyomozó irodában folytatják, az ötödik pedig, az idült alkoholista, de amúgy éles szimatú Vasvári Lajos nyugdíjas lett. Miközben Cserháti szinte az összes már megismert szereplő karakterét tovább építgeti, a fókusz egyértelműen Vasvárin van, és az ő háttértörténete egy kiadós múltidézésből bomlik majd ki.

Viszont nem ez a fő csapásirány, hanem természetesen egy gyilkosság: egy zarándokvonaton ugyanis megölnek egy Rácz Flórián nevű papot, véres holtteste mellett pedig egy apáca térdepel, aki rögtön elő is lép az ügy első számú gyanúsítottjává. A szétesett nyomozócsapat tagjai bár viszonylag messziről indulnak, de kisebb vargabetűk után mind ugyanennél az esetnél kötnek ki. Munkájuk során más és más kirakósdarabot gyűjtenek össze, azokat próbálják sikertelenül összeilleszteni. Tisztánlátásukat azt sem segíti, hogy rövid időn belül még egy nagyon hasonlóan kivitelezett gyilkossággal kénytelenek szembenézni, amelyet szintén egy vasúti szerelvényben követtek el.

Ahhoz viszont, hogy legalább az olvasó optikája élesedjen, Cserháti Éva – nagyjából a mű harmadánál – egy masszív időutazást hajt végre. A második rész

lényegében történet a történetben,

még akár önállóan is megállná a helyét, de egyértelműen azért van rá szükség, hogy megértsük a jelenbeli motivációkat és gyilkos mozgatórugókat (és természetesen kellően össze is zavarodjunk az ügyesen elhullajtott vörös heringeknek köszönhetően).

Az egyes fejezeteket inverz leadek vezetik fel, egy példa: „Tizedik fejezet, amelyben nem hangzik el, hogy 1950 után a kispapképzést is ellenőrzése alatt tartotta az Állami Egyházügyi Hivatal (stb)”. A tömör bevezetőkben sok olyan információ bukkan fel, amely fontos a korszak – ebben az esetben az 1974-es év – politikai és társadalmi viszonyainak megértéséhez, de ezzel a megoldással Cserháti a sok adattal nem terheli magát a szöveget. Az osztrák-magyar határ mentén játszódó történet egyik legfontosabb szereplője egy Tomi nevű kisfiú, aki Rácz Flóriánhoz rendszeresen jár – persze illegálisan – hittanra. Hogy esetleg más is történik az okítás alatt, azt egy idő után a fiú egykori gondozónője, jelenlegi tanítónője és rendőr nagybátyja, Kelemen István is gyanítja. Itt jön a képbe a fiatal Vasvári, aki felettese, Kelemen kérésére nyomozni kezd, de hamarosan egy olyan morális dilemmával szembesül, amely az egész jövőjét eldöntheti.

A hetvenes évek

a megfigyelések és az összerezzenések kora.

Az egykori apácák és szerzetesek egy része illegalitásba vonult, az ő történetükből is megvillantott egy keveset a regény. Meg persze ott vannak a megfigyelt és megfigyelő papok, és azok is, akik visszaéltek a rájuk bízott nyáj bizalmával. A kérdés végig ott motoszkál, hogy mindez hogyan kapcsolódik a jelenbeli gyilkosságokhoz. Vagy hogyan kapcsolódik az immáron idős Vasvári Lajoshoz, akinek önpusztítása szintén ebben a korszakban gyökerezik? Cserháti Éva apránként építgeti tovább a K.É.Z. univerzumát, filmszerűen pergeti egymás után a különböző szereplők jeleneteit, amelyek néha csak villanások – egy-egy jellegzetes gesztus vagy odavetett szó -, ami olvasóként talán segít (vagy az írói szándék szerint pont, hogy nem).

Agatha Christie óta tudjuk, hogy a vonat ideális bűnügyi helyszín, és ezt a Zarándoklat a halálba csak megerősítette. A szerteágazó krimiben viszont még mindig az emberi dinamikák a legérdekesebbek, így a kirajzolódó mintázat szerint a K.É.Z. nem áll le itt, karaktereiben ugyanis van még pár történet.

A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.

Nagyon vártam Cserháti Éva újabb kötetét, mert a Szabadulószoba számomra nagy meglepetés volt, sokkal többet kaptam tőle, mint egy átlagos krimitől. Bíztam benne, hogy ebben a részben is megismerek valamit abból a múltból, ami még itt lebeg köztünk láthatatlanul, de nagyon is erőteljes hatással. Nem csalódtam. Köszönöm az Athenaeum kiadónak a lehetőséget, hogy elolvashattam a regényt.

A K.É.Z. harmadik esete újra a múltba vezet bennünket. A 2016-ban történt események hatására legördül a zárófedél a múlt kútjáról, és feltárul annak mélysége. Cserháti Éva krimisorozatában a 2010-es években történt gyilkosság minden regényben előhoz múltbéli eseményeket. Itt sincs ez másképpen, és a különleges szerkezetű regény közepére beékelődik egy negyven évvel ezelőtti karácsony megrázó története.  Így advent közeledtével egészen különös hangulatú volt olvasni a szocialista idők vallásos karácsonyi készülődéseiről.

E kötet főszereplője Vasvári Lajos, aki a Szabadulószoba című történet óta nyugalmazott rendőrtiszt lett. A munka hiánya és az alkoholizmus sárkányai felemésztik, és a teljes elkeseredés szélére sodródik. Ekkor hallja meg a hírekben, hogy egy nyolcvan éves papot meggyilkoltak egy zarándokvonaton, és a hír gyomron vágja. Mert Vasvári pályájának egy nagyon meghatározó pontján volt köze ehhez a paphoz, 1974-ben.

A könyv egy gyilkossággal indul, Rácz Flórián atyát megölik egy zarándokvonat csendes fülkéjében. Ebben az első részben megismerünk egy aktivista csoportot, akik a nők pappá szenteléséért küzdenek, és követhetjük a nyomozást a korábbi könyvekből megismert csoport tagjaival. Szeretem Cserháti Éva karakterépítő stílusát, ahogyan rávilágít a szereplők mindennapi cselekvéseire, ruházatukra, reakcióira, gondolataira.

Olvasás közben úgy érezzük, ismerjük ezeket az embereket, megszeretjük, vagy megutáljuk őket. Rajtuk keresztül alkothatunk véleményt a testpozitivista csoportokról, a pornófüggőségről, a negyvenes nők azon vágyáról, hogy végre gyermekük születhessen.

A könyv második részében pedig visszarepülünk 1974-be, Sopronba és a környező vidékre. A fejezeteket bevezető leírásokból ismerjük meg az időszak egyházpolitikáját, és Cserháti Éva gondos kutatómunkájának eredményeként részletesen belelátunk az apácák és a szerzetesek elé gördített nehézségekbe. Vannak a történelemkönyvekben egy-két mondatos tények, melyek mögött több ezer ember teljes sorsa húzódik. Az 1950-es években felfüggesztették az apácarendek és a szerzetesrendek működését.

Kilencezer apáca lába alól húzták ki a talajt, és ha nem akartak börtönbe kerülni, akkor meg kellett tagadniuk azt, amire az egész életünket felajánlották. Voltak, akik férjhez mentek, voltak, akikből gyári munkás lett, és voltak, akik titokban tovább gyakorolták a hitüket titkos csoportokban, folyamatosan rettegve a lebukástól. A szerzetesek indiántáborokba szervezték a gyerekeket, és ott folytatták a hitoktatást, a nagyon gondosan megválogatott meghívottakkal.

Látszatból a rendszer fenntartott néhány intézményt, továbbra is voltak misék, azonban a papok közül jónéhányat beszervezett az állambiztonság, így tartották fent az egyensúlyt, nehogy a hívők száma megnövekedjen. Rácz Flórián atya a könnyebbik utat választotta, de nem ez az egyetlen bűne. A hideg hajnali misék, a titkok, az elnémulások rátelepszenek az olvasóra. Érzi, hogy milyen fojtogató, rettegéssel teli időszak volt ez. Ekkor lett Vasvári Lajos rendőr ebben a vidéki városban, és kereste a helyzeteket, amikor bizonyíthat, és így magasabbra juthat. A regényben mindenki elárul szinte mindenkit, többször tettem le a könyvet, annyira fájtak ezek az önös érdekből elkövetett árulások. Cserháti Éva nyilatkozta is egy interjúban, hogy a regény címe majdnem karácsonyi árulás lett. Ez azonban nekem arra utalt volna, hogy egy nagy árulásról volt szó, de én nem tudnék választani, melyik besúgás, gyávaság, önzés volt a legfájdalmasabb.

A Zarándoklat a halálba tiszteletadás azoknak az egyházi embereknek, akik 1948 és 1990 között működtek, és vállalták a hitüket. Rávilágít a regény arra, hogy attól, hogy valaki az egyház kötelékéhez tartozik, nem biztos, hogy jó ember, és attól, hogy valaki abúzus áldozata lesz, nem biztos, hogy szörnyeteggé válik.

A megbocsátás regénye is ez a történet, megmutatja, hogy lehet megbocsátani magunknak, vagy azoknak, akik nem is mernek reménykedni a feloldozásban.

Főhajtás a regény azok előtt a gyerekek előtt, akik szexuális molesztálás áldozatai, és akik szégyenükben nem mernek segítséget kérni. Megmutatja nekik, hogy nincsenek egyedül, és fontos, hogy segítséget kérjenek, akár felnőttkorban is. Nekem ez a könyv nem is krimi volt, hanem egy fájdalmas, de fontos utazás a múltba, egy zarándoklat, amire elkísérjük a szereplőket a legmélyebb fájdalomtól a megnyugvásig.  Kicsit sajnáltam, hogy a könyvnek olyan gyorsan lett vége, egy kicsit elidőztem volna még a gyilkosságok okainak boncolgatásánál, de talán így volt ez jó, mert elgondoltat, hogy az igazság valóban felszabadít-e. A kötet önállóan is olvasható, de szívből ajánlom a korábbi köteteket is.

A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.

Hogy miért kényszerül valaki arra, hogy titkolózzon, annak számos oka lehet. Már a kényszer szó is magába foglalja, hogy olyan tényező készteti némaságra az embert, amely hatalommal és erővel bír. Nem a bűnös hallgat igazán, hanem az áldozat.

Hatalom lehet az ítélkező társadalom vagy akár a szűkebb környezet, amely a legtöbbször nem kérdez, csak véleményt formál. Az áldozat fél a megbélyegzéstől, így inkább a némaságot választja. Viszont a titoktartás a legtöbbször fájdalmas, aki a hallgatás, rejtegetés helyzetébe kerül, magára marad a meg nem értettséggel. A vallásos szokásrendben a zarándoklat többek között a magunkban cipelt terhektől, elrejtett gyötrelmektől való megtisztulást szolgálja. Lehetőséget ad az önvizsgálatra, a szembenézésre, az önmagunkba és az Istenbe vetett hit megerősítésére.

Ahogy felfejtésre kerülnek a múltbéli szálak, nyilvánvalóvá válik, hogy a valódi elhivatottság az évek alatt átélt nehézségek ellenére is megmarad, a rég elfeledettnek hitt fájdalmak azonban sohasem válnak semmissé. Vasvári Lajos, a történet közelmúltjában nyugdíjazott nyomozó munkától megfosztva immár teljesen az alkohol rabjává vált, kizárólag arra törekszik, hogy elébe menjen sorsának, és siettesse halálát. „Az utolsó pillanatban küldte el neki a reménynek álcázott kihívást. Azt a feladatot kapta, hogy megtalálja a saját büntetését. Az egyetlent és az igazit, amihez képest a negyven év minden szeretetet elpusztító függősége semmi.” (76.)

A regény megmutatja, miként őröl fel egy életet a lelkiismeret-furdalás, és arra is ráirányítja a figyelmet, hogy az igazságszolgáltatás sokféleképpen elérkezhet. Olykor szinte azonnali a büntetés, máskor évtizedek múltán következik be a megtorlás.

A nyomozó egy idős pap, Rácz Flórián halálhíréről értesül, akinek holttestét egy zarándokvonaton találták meg. Ezt követően saját tapasztalatait és egykori társainak, a K. É. Z. (Kiszuperáltak és Zöldfülűek) fantázianevű csoport egykori és jelenlegi tagjainak információit felhasználva, e bűneset megoldásán keresztül próbálja kijavítani azt, amit egykor elrontott. Cserháti Éva a K. É. Z. harmadik ügyét mutatja be a regényben, ám a nyomozásban résztvevők már korántsem az a csapat, akiket az első kötetben (A Sellő titka) megismerhettek az olvasók. A kezdeti felállásból csupán a csoportvezető, Telki-Nagy Judit és Köteles László maradtak a rendőrség kötelékében, a többiek egyénileg, illetve egy magánnyomozó iroda berkein belül erednek a bűnesetek nyomába.

A regény központi helyre emeli a nőket illető megítélések, a nemi szerepekhez rendelt társadalmi vélemények, illetve a kifejezetten nemiségből eredő különbözőségek kérdésköreit.

A Zarándoklat a halálba több előítéletről, konvencióról is beszél a szereplők élethelyzetein keresztül. Az Új Diakonisszák nevű csoport tagjai már a történet elején gyanúsítottá válnak a gyilkossági ügyben, hiszen figyelemfelkeltő megmozdulásukkal a nők pappá szenteléséért harcolnak („A mérges nők kifogyhatatlan viccforrásai voltak a médiának, főleg, ha jogokat követeltek, vagy azok érvényesítését.” [81.]). A média szerepe a nyomozás egésze során meghatározó, a közösségi platformokon elérhető információk éppúgy fontosak, mint a nyomtatott sajtóban megjelent hírek. Az ismeretek terjedésének gyorsasága az igazság kiderítésének mozgatórugója, hiszen a kiszivárogtatott, nyilvánosságra hozott részletek sokkal nagyobb közösséget érnek el rövid idő alatt. Ugyanakkor az internet nyújtotta szabadság, a féligazságok tényként kezelése, esetleg a szenzációhajhász attitűd akadályai lehetnek a nyomozás hatékonyságának.

A cselekmény ideje egy hónapot ölel fel, melynek nem csupán a bűneset és annak megoldása ad keretet, hanem Telki-Nagy ciklusa is, amely egyben kifejezi a csoportvezető vágyát az anyaság iránt. Munkája és magánélete folytonosan egymásba folyik, és megéli azokat a kételyeket, amelyeket egy munkavállaló, karrierépítő nőnek a mai napig meg kell tapasztalnia. Az újbóli gyermekvállalás melletti döntés és a sikertelenség hónapjai aggasztják, de mindezekről senkinek sem beszél, gondolatainak tárgyához pedig olykor a hit felől megközelít: „– Meddőségi? Így mondják magyarul? – döbbent meg Andrew, amikor először hallotta. – Angolul termékenységi. Mekkora különbség! – Férje műfordító volt, ezért aztán hosszan ecsetelte, milyen izgalmasan tükröződik a nyelvben a két társadalom eltérő megítélése a nők gyerekvállalását illetően.” (103.)

Telki-Nagy alakján keresztül megmutatkoznak azok az előítéletek, amelyek még magukban a nőkben is aktívan élnek saját sorsukkal és döntéseikkel kapcsolatban, kiváltképp ha munkáról, gyerekvállalásról vagy annak sikertelenségéről van szó.

A fő gyanúsított Kis Klára nővér, akit mély imája közben a holttest mellett találnak, ám nem hajlandó megszólalni, a nyomozócsoportnak így a vallomása nélkül kell boldogulnia. Karaktere által a könyv az egyház fontos női szereplőiről, az apácákról is beszél. A nővérek közösségei a mai napig érdeklik az embereket, hiszen bár az évszázadok alatt kialakult rendek legtöbbje mára nyitottabb lett, mégis ismeretlen, a társadalmi szerveződés fősodrából kieső csoportokat alkot. Telki-Nagyék a nyomozás során betekintést nyernek az apácarendek életébe, felfogásába, hitük mélyébe: „Látja, őrnagy, itt van az a nagy különbség, amiről beszéltem. A világi igazságszolgáltatás logikája szerint a hallgatás a bűnöst védi. Mi azonban el tudjuk, képzelni, hogy Klára testvérünk az ártatlanok védelmében hallgat.” (110.)

A regényt végigkísérik a világi és az egyházi világnézet különbségei, mely kettősség még hangsúlyosabbá válik a történelmi kontextus tükrében. Abban az időszakban, amikor a hit gyakorlása büntetendő volt, az egyházi rendezvényen való részvétellel pedig a kiszolgáltatottá és zsarolhatóvá válást kockáztatta az ember, a hallgatás egyszerre volt elvárás és bűn.

Cserháti Éva krimijeinek jelenében történt gyilkosságok szálai mindig a múltban gyökereznek. A Zarándoklat a halálba a kommunizmus időszakába tekint vissza, és kifejezetten a rendszer egyházellenességét vizsgálja. A regény hármas felépítésű, a nyitó- és a zárórész 2016-ban, a nyomozás jelenében, míg a középső 1974 telén, pontosabban a karácsonyhoz közeledő adventi időszakban játszódik. A Sopronban és a környékén lévő kistelepüléseken élő hívők életét a félelem, a veszteségek ugyanúgy meghatározzák ekkor, mint az ünnepre való titkolt készülődés. Rácz Flórián falusi papként tevékenykedik, személye pedig még a hozzá közelállók számára is ellentmondásos. A leírások által hamar nyilvánvalóvá válik, hogy az egyház intézményének keretei között tevékenykedő férfi nem csupán Istent szolgálja, hanem titokban a politikai rendszert is.

Cserháti alapos történelmi háttértudás birtokában ír az ügynökökről, ténykedésükről, jelentéseikről, kifejezetten a középső, Fekete karácsony című részben, ahol a fejezetek elején egy-egy egyházat, szerzetesrendet vagy kiemelt személyt érintő eljárásról olvashatunk röviden. Emellett feltárja annak az embernek a gondolatait is, aki önámítással próbál hitelt adni a tetteinek, papi hivatása többszörös elárulásának.

A heterodiegetikus narráció érzékletesen közvetíti a karakterek érzéseit. A bűnök elkövetőinek gondolatait éppoly részletesen megismerhetjük, mint a tettek elszenvedőinek lelki világát. A Zarándoklat a halálba a szexuális abúzus kérdéskörét is érinti, és főként a gyermekeket érintő zaklatást emeli a középpontba. Az olvasó az oldalak előrehaladtával csak remélheti, hogy az elejtett utalások nem azt jelzik, amit már sejt. A regény felhívja a figyelmet arra, hogy az áldozathibáztatás a zaklatások jelentős, az áldozat dilemmáit súlyosbító mechanizmusa, amelynek következményeképpen számos eset marad titokban. Az áldozatok hallgatása és szégyenérzete ugyanolyan mértékben függ a nem megfelelő felvilágosítástól, mint a megaláztatástól és a félelemtől. Az évtizedekkel korábban történt molesztálási bűneset, a gyermekek cserbenhagyása és egyes felnőttek, illetve a hivatalos szervek megalkuvása szörnyű képet festenek a társadalomról, amely a hallgatást sokszor félreérti, a segélykérők helyzetét pedig nem kezeli megfelelően.

Globális történések mögött megbúvó egyéni életek mozaikjából áll össze a nagy narratíva. A mikrosorsok jelentik a történelem mozgatóját, függetlenül attól, hogy az adott élet egy befolyásos döntéshozóé vagy egy „kisemberé”. Mindenki sebezhető, mindenkinek vannak gyenge pontjai, rossz döntései, amelyek kijavítására törekszik. A lelkiismeret súlya és az árulás vétke hosszú évtizedekre vagy akár egy egész életre tönkreteheti az emberi életet, ahogyan azt a főszereplő meg is tapasztalja. A Vasvári fiatalkorába való visszatekintés, a szálak fokozatos és jól ütemezett felfejtése erős hatást gyakorol az olvasóra.

„A miatyánkra emlékszik még. Azt suttogja el gyorsan, hadarva, mert szégyelli magát érte. Szégyelli, hogy rendőr létére Istenhez fordul. Teljességgel szabályellenes és megakadályozna minden előléptetést. És szégyelli Isten előtt, hogy titkon hozzá könyörög a rendőri előléptetésért. Szégyelli, hogy valahol mélyen hisz benne, a könyörgése meghallgattatik.” (156.) Az egykor fiatal és becsvágyó rendőr a szerelemért feladta az igazságba vetett hitét, mely döntésével egy életen keresztül próbál elszámolni, de feloldozást csupán attól nyerhet, akit annak idején cserbenhagyott. Esete példát jelent a politikai és hatalmi döntéshelyzetek személyes vágyak szerinti íródására.

A bűneset megoldása során az olvasó azon töpreng, hogy vajon melyik múltbéli bűn miatti bosszú teljesedett be az áldozaton. A megoldás az előfeltételezéseknél összetettebb, a cselekmény során az író úgy egyensúlyoz a kételyeinkkel, hogy többféle megoldási lehetőséget is folytonosan elénk tár. A múltbéli cselekmények csak látszólag érnek nyugvópontra, az egykori traumák feldolgozása ugyanúgy évekbe telik, mint az azt megelőző titkolózás, szégyenérzet. A hallgatás akkor szűnik meg, ha kimondjuk, amit talán az eddigi egész életünkön át elnyomtunk. Ahogyan a sorok között többször felbukkanó, János evangéliumából való idézet írja: „az igazság szabaddá tesz benneteket”.

A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.

Cserháti Éva harmadik regénye, a Szabadulószoba egyszerre izgalmas krimi és tisztelgés a múlt elfeledett traumái előtt. A ma játszódó történet ugyanis magában rejt egy múltbéli utazást is, vissza az 1970-es évekbe, a nagykőrösi konzervgyár munkásainak világába. A regény a Sellő titka című könyv szereplőinek egy újabb kalandját mutatja be, de önálló kötetként is bátran ajánlom.

A történet szerint napjainkban, egy Szabadulószobában baleset áldozata lesz egy új politikai mozgalom fiatal és ambiciózus frontembere: véletlenül beleiszik egy nutellás kávéba, és belehal az allergiás sokkba. A férfi pont előző nap kért fel egy fiatal nőt, hogy nyomozza ki, hová tűnt a nagymamája 1975-ben, mert azzal akarja meglepni az édesanyját, hogy felfejti ezt a családi rejtélyt. Vajon összefügg a fiatal politikus halála a 40 évvel ezelőtti eseményekkel?

Az áldozat egyik barátja nem hisz abban, hogy a halált véletlen okozta, gyilkosságra gyanakszik, és felkéri ugyanazt a magánnyomozót, akinek a nagymama eltűnését kellett volna kideríteni, hogy fejtse meg, mi történt. De Magyar Vanda még ki sem váltotta a magánnyomozói engedélyt, a szerző előző regényében még a rendőrség kötelékében nyomozott, és most önállóan próbálja megtalálni saját útját. A rendőrség pedig nagyon nem szeretné, ha ez a haláleset gyilkosság lenne, hiszen a politikai hangulat nem kedvez egy ilyenfajta eseménynek, ezért aztán a nyomozás is komótosan halad csupán előre.

Egy idő után azonban egyre gyanúsabb e-mailek, telefonhívások érkeznek, az üzenetek pedig arra utalnak, hogy a régi ügy és az új haláleset összefügg, ezért le kell porolni a több évtizedes aktákat, és újra felkutatni a hatvanas, hetvenes éveiket taposó szemtanúkat.

erháti ÉvaMivel én is a 70-es évek gyermeke vagyok, az akkori viszonyokról olvasni különösen izgalmas. A nagymamát utoljára egy abortuszbizottság várójában látták, ezért erős fókuszt kap a történetben a kommunista éra gyerekszabályozási metódusa. Előkerül Ratkó Anna, megismerhetünk egy abortusz mellett kiálló aktivista csoportot, és feltárul néhány mély emberi történetet, melyben idős nők vallanak arról, hogy lánykorukban miért és hogyan kellett megválni a magzatuktól.

Akadnak a könyvben nehéz oldalak, sebeket kapargatnak, melyek így, az emlékezés révén tudnak tisztulni. Fontosnak tartom azokat a könyveket, melyek csupán azzal, hogy megírják valakinek a történetét, tisztelegnek azok előtt, akiket igazságtalanság vagy trauma ért.

Nagyon szerettem, hogy Cserháti Éva nem egy dokumentum regényt írt, hanem egy krimit, melybe beleszőtte közös múltunk szálait. Nem a kesergésé a főszerep, hanem a tisztázásé. Olyan érzésem volt, mintha ez a könyv egy elfeledett, erősen piszkos ablak jó alapos megtisztítása lett volna. Segített a tisztánlátásban.

Ugyanakkor a történet mégiscsak a jelenben játszódik, a mai Magyarországon, fiktív politikai mozgalommal ugyan, de ráismerhetünk mai helyzetekre. A szerző távolságtartással és enyhe kritikával mutatja be a 2.0 mozgalmat, mely a pártalakítás küszöbén áll, és érzékenyen, finom módon rajzolja meg a fórum szereplőit és motivációit. A rendőrcsapat tagjai, akik ismerősek már a Sellő titkából, tovább mélyülnek, igazi hús-vér alakok, tele hibával, de mégis nagyon szerethetőek. Szinte láttam magam előtt megelevenedni a beszélgetéseiket: Cserháti Éva igazán remek, forgatókönyvszerű párbeszédeket írt, melyből a humort sem spórolta ki. Éreztem a karaktereket, a feszengéseiket, lazaságukat, lelkiismeretfurdalásukat, kárörömüket. Még a jellemfejlődés lehetőségét is megkapja néhány szereplő, a nyomozással többen egy belső utat is bejárnak, amit rendkívül érdekes volt végigkövetni.

A regény végig pörög, mindig történik valami, nehéz letenni, és egyre jobban szeretnénk tudni, mi történt a nagymamával 1975-ben, és hogyan halt meg a politikus 2016-ban.  Különlegesek narratív megoldás a régi újságcikkek, belső párt-iratok beemelése, melyek megtörik ugyan a szöveg lendületét, mégis szervesen beleépülnek a történetbe, és bővítik annak világát. Valódi súlyt adnak a múltbéli eseményeknek, és aki élt az előző rendszerben, annak biztosan összeszorul a gyomra bizonyos kifejezések olvasása közben.

Érezhető volt az író áldozatos háttér-kutató munkája, melynek következtében egy abszolút hiteles kortablót kaptunk. A természetes stílus, a gördülékeny történetvezetés és a sok érdekes mellékszál mind-mind remek olvasmánnyá varázsolták a Szabadulószobát, melynek már a címe is beszédes, kiszabadított jó pár titkot a palackból.

Az a fajta könyv, ami egyaránt érdekes lehet a krimirajongóknak, a közelmúlt történelmét kedvelőknek, idősebbeknek, akik múltidézésre vágynak, és fiataloknak, akik itt élnek most, a 21. században, és egyszerre kíváncsiak a múltra és a jelenre.

A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.

A Prae Kiadó az elmúlt két évben nyaranta kiad egy krimit (2017 – Molnár T. Eszter: Szabadesés, 2018 – Mészöly Ágnes: Rókabérc, haláltúra), és ezt a remek szokását idén is megtartotta, amikor megjelentette Cserháti Éva terjedelmében is impozáns kötetét, az első látásra kissé nehezen értelmezhető című, A sellő titka – A K. É. Z. első esete című kötetet.

A regény ugyanolyan magas irodalmi igényességgel megírt könyv, mint az előző kettő, de egyfelől olyan témát és mellékszálat hoz be, amely nem túl gyakori a kortárs magyar irodalomban (az egyik „főszereplő” ugyanis a második világháború utáni görög polgárháború következtében Magyarországra került görög gyerekek/diaszpóra), másfelől a címbe foglalt „első eset” arra utal, hogy a szerző folytatni kívánja vállalkozását.

A K. É. Z. ugyanis nem más, mint egy frissen alakult nyomozócsoport (a Kiszuperáltak És Zöldfülűek csapatának rövidítése), amelyet a rendőrség vonakodva hoz létre (hogy megfeleljen valamiféle egyenjogúsági elvárásoknak), és nem is nagyon akar támogatni, de, mint az lenni szokott, a csoport nehezen induló együttműködése végül sikeres lesz, és még az egyes emberek gyöngesége és egymás közötti feszültsége is a nyomozást lendíti előre. Ezt az egész folyamatot a szerző ritka átéléssel, igen jó arányérzékkel és ravaszul adagolja, vezeti fel és helyezi el a cselekmény különböző fordulóiban.

A csapat mindegyik tagja küzd valami magánéleti problémával (a vezetőjük gyermeke Down-szindrómás, a rangidős nyomozó alkoholista, a fiatal nyomozónak ikrei születtek, és alig tud otthon és a munkahelyén is megfelelni, az informatikushölgy túlsúlyos és evészavaros, a fiatal nyomozólánynak pedig kihullt a haja és harcos emberjogi aktivista, aki ugyancsak szórakoztató módon rendre még a saját gondolataitól is megrémül, ha azok hirtelen nem bizonyulnak eléggé politikai korrektnek), de mindegyiküknek van valami megérzése és/vagy tudása, amelyik a holtpontra jutó nyomozást rendre elősegíti.

Külön üdítő, milyen elegáns természetességgel keverednek a valós helyszínek és történelmi, művészettörténeti szereplők a fikcióval – az olvasó a nyomozókkal együtt végigjárja Magyarországot és azon belül többször is Budapestet –, de a legfontosabb talán a szépírói tudás és igényes kidolgozottság, amelyik az egész könyvet jellemzi, és amelynek illusztrálására álljon itt egy mondat: „A dohányzóasztal politúrozott felületén letörölhetetlen karimát hagytak a poharak.

Az üres karikák gúnyosan meredtek Vandára. Az volt a benyomása, hogy valaki – talán maga a gyilkos – előttük jár egy lépéssel, és akadályozza őket a nyomozásban.”

A sellő titka nem könnyed nyári olvasmány, hanem komoly szépirodalom – amely azonban könnyed nyári olvasmányként is olvasható.

A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.

A magyar krimiket ma nők írják. Sarkos állítás, de a Prae Kiadó „Krimi ma” sorozata alapján igaz lehet. A Molnár T. Eszter Szabadesését és Mészöly Ágnes Rókabérc, haláltúráját követő Cserháti-regény alapján pedig az is kijelenthető, hogy egyfelől magas szépírói nívón adaptálják a műfajt, amellett, hogy közérthetően-olvasmányosan és szórakoztatóan művelik, másfelől a kortárs történések miliőjének megteremtése mellett jelentős szociális érzékenységről is tanúbizonyságot tesznek. Esetenként pedig ennél jóval többet is. A Sellő titkában a „jóval több” a jelenkori politikai-társadalmi motivációk megértését segítheti elő történelmi távlatból – ugyanakkor talán „önkorlátozó” módon, de soha ki nem lépve a maga szabta műfaji keretből. 2015 júliusában járunk Budapesten. Adott egy sorozatgyilkos, és három áldozat – vagy négy; vagy öt. Egy nehéz helyzetű, összetételében pusztán imázskirakatnak szánt rendőregységnek kell minél előbb megoldania az ügyet. A K. É. Z.-nek, azaz a Kiszuperáltak és Zöldfülűek csapatának, ahogy ironikusan jellemzi a csoportvezető őrnagy asszony, Telki-Nagy Judit saját magukat. A K. É. Z. öt „ujjának” azonban nem könnyű marokra fognia az elkövetőt, ha nem működnek együtt. Az pedig különösen bajos, ha egyikük, az idős ballisztikus Vasvári Lajos százados depresszióját alkohollal kezeli, másikuk, az emberjogi szakértő, Magyar Vanda a pc jegyében a kákán is csomót keres, miközben neki is van mit takargatnia, legyen az hajhiány a fején vagy a problémás gyerekkora. A sorban harmadik a nevelőotthonban felnőtt Köteles László főhadnagy egy ikerpár friss apjaként állandóan a kialvatlanságtól szenved, míg a nyugdíj előtt álló informatikus-adminisztrátor Kovácsné Fáy Matild, azaz Admin pszichedelikus szerektől mentesen is szinesztézikusan látja a világot, egyben jelentős súlyfölösleg miatt mindennap elkezdi a fogyókúráját. Ami körülbelül addig tart, mint a fentebb említett Vasvári absztinenciája – a másnapig. Na és maga Telki-Nagy nyomozó sem könnyű eset, egyfelől túl egyenes és szakmai, másfelől zárkózott, nem a csapatépítés a fő erőssége. Ráadásnak a gyermeke Down-szindrómás!… Igen, a regény hatalmas erénye, hogy a zsarukat – nem a megszokott módon – (s talán parodisztikusan) felépíti, a magánéletük megrajzolása fontos eleme az elbeszélésnek, sőt egyáltalán nem funkció nélküli a nyomozásukban, a gubanc kibogozásában. Telki-Nagynak például személyes motivációját növeli, hogy a gyermekük Down-kórossága miatt barátságba keveredett oknyomozó riporter az elkövető harmadik áldozata. A lehetséges személyes, politikai, gazdasági motivációk latolgatásával párhuzamosan egy történelmi visszaemlékezésből építkezik a regény. Az 1948-as görög polgárháború eseményeit és következményeit, személyes sorsukat meséli el a macedón kisebbséghez tartozó Todorovszki család két tagja, az anya, Mirka és a fia, Mitre. Utóbbi hangja – a jövőben – archivált hangfelvételről szól, előbbié „a túlvilágról”. A váltakozva haladó elbeszéléseknek össze kell érniük a nyomozás által – a krimiolvasók persze pontosan tudják, hogy mindez csak porhintés, túl egyszerű lenne ez így, lesz itt még egy vagy két csavar, ami nemcsak a nyomozókat lepi meg, hanem bennünket, a több elbeszélői szálat egyszerre összefogó/látó olvasókat is. Nem kétséges, így lesz. Ebben a „szálazásban” pedig kiemelt szerep jut a köztéri szobroknak, különösképpen Makrisz Agamemnon és felesége, Zizi Makri alkotásainak. Például „a Moszkva térnek hívott, Széll Kálmán térnek elnevezett Moszkva téren” (idézet forrása: Esterházy Péter–Szűcs Miklós: A bűnös) álló Sellő-díszkútnak. (A regény idejében, ahogy a valóságban is, 2015 nyarán nem volt a megszokott helyén, de év végére visszakerült a térre, igaz, pár száz méterrel odább.) Háború, szabadságharc, partizánok, több ezer görög-macedón menekült gyermek magyarországi elhelyezése, baloldali eszmeiség, pártállam, börtönélet, erőszak. Művészettörténet, európaiság, görög és migrációs válság… A regény lehetséges címszavai. A regényé, mely roppant szórakoztató, a humort és a műveltséget nem nélkülöző módon úgy beszél direkt történelmi példázatosság nélkül, mégis példaértékűen (a retorikai trükk kibontását meghagyom a terjedelmesebb bírálatokat íróknak) a 2015-ben, épp a nyomozás regényidejének végén a Keleti pályaudvaron demonstrátumként kulminálódó menekültválságról, hogy valójában csak pár mondatbéli utalást tesz rá. Úgy „torpan meg” előtte, hogy közben mást sem csinál, mint felépíti egy történelmi párhuzam (lám, megtörtént már hasonló!) segítségével az öntőformáját és ezt felmutatja – az izgalmas és fordulatos (történelmi) nyomozás mellett! Rendkívül ügyes. Remélem, az alcím – A K. É. Z. első esete – ígérete mihamarabb beváltódik, és a sorozaton belüli sorozatnak örülhetünk.

A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.

Cserháti Éva első krimije egy jól megírt, többnyire jól követhető regény, amely a lassabb szakaszokon sem ül le, a biztos kézzel csepegtetett információmorzsák miatt nehéz letenni a kötetet. – Cserháti Éva A sellő titka című regényéről olvashatnak recenziót.

---

A Prae.hu továbbra is folytatja a magyar krimiirodalom felélesztését/megteremtését. Molnár T. Eszter noir hangulatú Szabadesése és Mészöly Ágnes egy mindentől elzárt házban játszódó Rókabérc, haláltúra c. pszichológiai thrillere után a sort Cserháti Éva A sellő titka c. regénye folytatja.

Cserháti Éva 1975-ben született, író, műfordító, számos magyar regényt ültetett át spanyol nyelvre. A sellő titka a második regénye, egy regénysorozat első darabja.

A regény története három szálon fut. A fő cselekményszál az új nyomozócsoport (hivatalos nevén a Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztály C nyomozócsoportja; nem hivatalosan K.É.Z., a kiszuperáltak és zöldfülűek csoportja) megalakulását, illetve első nyomozásukat ismerhetjük meg, emellett egy bizonyos Mitre Todorovszki kihallgatásának átiratát olvashatjuk, amely szintén a regény jelenében történik; ezen felül pedig Mirka Todorovszka életével ismerkedhetünk meg a görög polgárháború utolsó éveitől kezdve 1960-ig. A három szál váltakozva jelenik meg a regényben, természetesen a fő cselekmény a leghangsúlyosabb, míg Mitre és Mirka szakaszai rövid, néhány oldalas etűdökként szabdalják a nyomozást. Szerkezetileg mindenképpen izgalmas megoldás, ráadásul érdekesebb is, mintha egy két-háromoldalas expozícióban ömlesztené ránk a szerző mindezt a nyomozás közepén – arról nem is beszélve, hogy érezhető rajta az alapos kutatómunka –, mégis ezek a szakaszok a regény elején kontextusnélküliek, és megtörik a nyomozás lendületét.

Hiába hisszük azt, hogy egy szövevényes bűnügy a tökéletes krimi kulcsa, valójában csak akkor működhet egy regény, ha a karakterek is élnek benne. A szerző pedig sikeresen vette ezt az akadályt, a C nyomozócsoport tagjai életszerűek, és az egymás között folytatott párbeszédek is dinamikusak, nem mesterkéltek. Ugyan megjelennek a klasszikus, megkerülhetetlen archetípusok, de műfaji regényeknél mindig az a kulcs, hogy a szerző hogyan teszi egyedivé ezeket az építőelemeket. Telki-Nagy Judit, a csoport vezetője hozza az erős, határozott női vezetőt, akinek utat kell törnie egy férfiak által uralt világban (leginkább a Kyra Sedgwick alakította Brenda Johnson karakterét felidézve), Köteles apaként próbál egyensúlyozni a család és a munka között, Vasvári a rangidős, alkoholizmussal küzdő kolléga (akinek múltjáról nem lennék meglepve, ha kiderülne valami a sorozat következő köteteiben), Admin, aki molett, középkorú nőként talán a leginkább szembemegy az informatikai szakértő klasszikus figurájával. Egyedül Vanda karaktere tűnik kissé elnagyoltnak, az emberi jogi szakértő néhol olyan, mint egy szociálisan túlérzékeny Twitter-oldal, a regény első felében néhol már-már parodisztikusan akadékoskodó karakter, de aztán a Vasvári és Vanda közötti csörték őt is felruházzák újabb ás újabb dimenziókkal.

Mindeközben nemcsak Vanda igyekszik érzékenyíteni a kollégáit, de a regény is meg-megpendít számos olyan témát, amely valamilyen szinten tabunak számít a közbeszédben, de Cserháti arányérzékének köszönhetően a szöveg nem lesz görcsösen társadalmilag felvilágosult és felvilágosító. Pedig mindenkinek van valami nehézsége: Telki-Nagy gyermeke Down-szindrómás; Vanda kóros hajhullásban szenved és ez komoly hatással van az önmagáról alkotott képre; Vasvárinál az alkoholizmus és egy esetleges mentális betegség kapcsolódik össze; Admin mellrák túlélő; Köteles pedig próbál helytállni a családjában és a munkahelyén is. Szerencsére azonban ezek az elemek nem válnak konkrét jellemvonássá, viszont adnak egy sajátos, izgalmas árnyalatot a karaktereknek.

Maga a nyomozás a holttestek viszonylag magas számának ellenére is lassan indul – bár ennek minden bizonnyal oka az is, hogy a nyomozással egyidejűleg a karaktereket is fel kell építeni – viszont egyenletes tempójú és fokozatosan halad előre. Amikor azonban a görög szál is belép a nyomozásba, az események felgyorsulnak, viszont ezzel együtt a logika egy kicsit megbicsaklik, hirtelen nagyon sok görög származású szereplő kerül elő, összemosódnak a múlt és a jelen karakterei, és aztán bizonyos okokból az igazán nagy katarzis is elmarad, mint ahogy a Telki-Nagyhoz közel álló karakter halála is hozhatott volna magával egy mélyebb, zsigeribb érzelmi reakciót.

Cserháti Éva első krimije mindenesetre egy jól megírt, többnyire jól követhető regény, amely a lassabb szakaszokon sem ül le, a biztos kézzel csepegtetett információmorzsák miatt nehéz letenni a kötetet. Talán a szükségesnél nagyobb vállalás volt egy ilyen szövevényes és fordulatos bűnügyet választani az első kötetbe a nyomozócsoport szabályainak és erőviszonyainak felépítése mellé, mert a regény második felében néha aránytalanul sok az információ, ami letaglózhatja az olvasót. Azonban egy nyomozócsoportra fókuszáló sorozat esetében – legyen szó akár irodalomról, akár televíziós sorozatokról – sosem a bűnügyek határozzák meg a minőséget, hanem a karakterek közötti összhang. A szerzőnek pedig sikerült egyedivé tenni a karaktereit, és kialakítani egy életszerű és életszagú csoportdinamikát, amely biztos alapot biztosíthat a K.É.Z. további eseteihez – ugyanis bízom benne, hogy lesz folytatása a sorozatnak.

A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.

A történész Pető Andreának ajánlotta legújabb könyvét Cserháti Éva, ami még nem is lenne annyira meglepő, ha nem egy bűnügyi regényről lenne szó. A Sellő titka másik ajánlása ugyanakkor nem névre vagy egy konkrét személynek szól, hanem azoknak a gyerekeknek és családtagjaiknak, „akiket a görög polgárháború alatt, 1948 és 1949 között Magyarországra evakuáltak”. Ezzel pedig Cserháti Éva ki is jelölte azt a markáns történelmi szálat, amely át- és átfonja a regény cselekményét. Utóbbi alapvetően a jelenben játszódik, egészen pontosan 2015-ben, amikor rejtélyes gyilkosságok rázzák meg a közvéleményt: egy köztiszteletben álló közgazdászt egy belvárosi kutyafuttatóban lőnek tarkón, és a gyilkos itt nem áll meg, az áldozatok száma szinte napról napra nő.

A nyomozással egy Telki-Nagy Judit nevű őrnagyot bíznak meg a testületen belül, aki össze is ránt egy csapatot a feladatra. Nincsenek illúziói, tudja, hogy a rendőrség csak a saját imázsát akarja fényezni az új életellenes csoport létrehozásával, és a legkisebb kudarc esetén azonnal szélnek fogják ereszteni őket. A csoport ránézésre nem egy elit kommandó: tagjai között van egy kövér informatikus, egy alkoholista ballisztikai szakember, egy fiatal rendőr, aki kétségbeesetten egyensúlyoz a munka és a kisgyerekes szülői lét között és egy nyomozói végzettséggel rendelkező, amúgy hiperérzékeny emberi jogi szakértő, valamint maga a főnök, Telki-Nagy, aki saját interpretálásában csak a Kiszuperáltak és Zöldfűlűek csapatának nevezi embereit (innen az alcímben is olvasható K.É.Z). Nekik kellene tehát felgöngyölíteni az esetet, amelybe hamarosan beszivárog a görög szál is, és flashbackek formájában felvillan egy Magyarországhoz erősen kötődő, mégis kevésbé tárgyalt történelmi epizód, egészen pontosan az, amikor tömegével érkeztek a görög polgárháborúban a baloldallal szimpatizálók és családtagjaik – gyakran örökre.

Cserháti rengeteg szereplőt mozgat, így a kezdet kezdetén kell némi idő, mire rögzülnek a karakterek. Ebben persze sokat segít az is, hogy a szerző nagyon is tisztában van a bűnügyi történetek egyik íratlan ökölszabályával, ami szerint a bűnügynél csak a szereplők érdekesebbek. Így aztán mindegyik karakterrel messzire vezető történetszálakat is kapunk, ezek viszont nem nyomják agyon a fő cselekményt, mindig csak éppen hozzá-hozzá adogatnak egy kicsit. Külön jó, hogy Cserháti a kulcsnyomozó alakjában kerülte a sablonokat, így egy lelkileg megnyomorított/iszákos/drogos/exkommandós helyett kaptunk egy tök átlag csajt: Teleki-Nagy Judit maga a megtestesült normcore, aki a munkájában képes hideg fejjel gondolkodni. A privát dolgait illetően visszahúzódó, másokkal szemben viszont empatikus, aki kétségeit megtartja magának, amúgy pedig makacsul próbál csapatot formálni a munkatársaiból.

Teljesen más vonalat visz a történelmi szál, ami a negyvenes évek Görögországába vezet. A visszaemlékezésekben egy darabjaira esett család története bontakozik ki, egy olyan családé, amelyet egyformán sújt a trauma és a veszteség. A polgárháborús Görögországban egy anyának végül rendkívül nehéz döntést kell meghoznia, de a gyerekei jövője és túlélése érdekében úgy határoz, hogy mindkettőjüket Magyarországra küldi. A történelmi plot innentől kezdve kettéhasad, és mindentudó olvasóként a gyerekek és az anya hányattatásairól is egyformán értesülünk. A cselekmény előrehaladtával a szál egyre jobban megtalálja a maga helyét a jelen történéseiben, hogy a végén minden kirakós szépen a helyére kerüljön. Az már most elmondható, hogy nem véletlen, hogy Cserháti részben Pető Andreának ajánlotta a könyvet – a szövegből is egyértelmű, hogy az írást rengeteg kutatómunka előzhette meg. Nem is beszélve arról a rengeteg infószálról, melyeket bele-beleszőtt a cselekménybe, így a Herzog-pertől kezdve a görög válságig sok olyan apró mozzanat van, melyek az elmúlt években hírértékkel bírtak. Emellé jönnek aztán olyan kevésbé tárgyalt topikok, mint mondjuk a rendszerváltás után feledésbe merült képzőművészek és alkotásaik. Látszólag tehát sokrétű és egymással nem feltétlenül összefüggő témák között szőtt hálót a szerző, ez viszont nem nyomta agyon a regényt: Cserháti ugyanis lendületesen ír, a szöveg nem ül le, a vörös heringek a helyükön vannak, a végeredmény pedig kimondottan üdítő lett. Az alcím szerint A Sellő titka egy sorozat első része, a magam részéről pedig már most várom a folytatást.

A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.

Egy krimi azért is jó, mert az olvasó egyszerre érezheti, hogy kikapcsolódik, és résztvevőjévé válik a nyomozásnak. Cserháti Éva könyve remekül szórakoztat, ráadásul nem foszt meg minket annak a lehetőségtől sem, hogy a két történetszála kapcsolatait a nyomozócsoporttal együtt fejtsük fel.

Két, egymással folyamatosan váltakozó szál összetett történései, illetve az időbeli egymásutániságuk fokozatosan bontja ki előttünk annak a gyilkosságsorozatnak az eseményeit, amelynek felgöngyölítése a C csoport feladata, azaz a K. É. Z.-é (az elnevezést a nyomozócsoport vezetőjének, Telki-Nagy Juditnak a férje alkotja meg a „Kiszuperáltak és Zöldfölűek” mozaikszavaként). A nyomozónő nincs könnyű helyzetben, hiszen nem csupán a gyilkosságsorozattal kell megküzdenie, hanem a rendőrségi bürokrácia és képmutatás buktatóival is, ahol csapatát mint kirakatcsoportot akarják működtetni pár hónapig. Ráadásul az idő szorításában dolgozó nyomozók olyan témát kezdenek boncolgatni kutakodásukkal, amely több közéleti és politikai csatornán is veszélyes utakra vezeti őket.

A regény egyik alapkérdése, hogy hogyan értelmezzük a történelmet – azt az elmúlt kort, szemléletet, ideológiát, amely a mai napig érezteti életünkben a hatását.

Vonatkozik ez azokra, akik maguk is részei voltak egy már letűnt érának, és azokra is, akik életkorukból adódóan már csak mások elbeszélésein keresztül férhetnek az elmúlt időkhöz. A bűntényeken és felderítésükön túli másik szál egy idős görög férfi, Mitre visszaemlékezéseit tárja az olvasók elé, aki gyerekkorában polgárháborús menekültként került Magyarországra húgával és sok száz társával együtt. Nézőpontjával, az események sajátos értelmezésével, látásmódjával töprengésre készteti az olvasót. Kifejezi többek között az ’56-os forradalom kirobbanása miatti értetlenségét, hiszen az ő politikai szemléletében ez esztelen lépés volt. Mitre vallomásai olykor édesanyja egyes szám első személyben fogalmazott betéttörténeteivel is váltakoznak, így a mozaikosan építkező, múltidéző eseményszál, azaz anya és fia narrációja szorosan összefügg.

Mitre hányattatott sorsa által felsejlik egy zavaros időszak, amelyben családok szakadtak szét, és életük, szeretteik féltése miatt ártatlan emberek lettek gyilkossá. („Az emberek nem azért gyilkolnak, mert őrültek. Hanem mert okuk van rá. És nekünk volt.”) A férfi elbeszélése, amely szeptemberre datálódik – míg a gyilkosságok júliusban történnek –, kiegészíti a nyomozati szálat, illetve vezeti az olvasót, így téve őt egy olyan befogadóvá, aki olykor a csoport tagjainál előbb tud meg információkat. Ez az eljárás különleges szerepbe helyezi, mintegy megjutalmazza az apróságokra, megjegyzésekre is kiterjedő figyelő olvasásáért azt, akit nem csupán a lehetséges végkifejlet tart lázban, hanem maga a folyamat is, amíg oda eljut.

A könyv rétegzett, idősíkokon és szereplőkön átívelő narrációs technikája, az eszmefuttatások aprólékos bemutatása, a hangulatok, érzelmek, félelmek színrevitele nyelvileg is izgalmassá teszi a szöveget. („A vaskos márványkereszt művészi lendülettel összekaristolt felszínébe futtatott sötétszürke vonalak drótkerítésre vagy megalvadt vércsíkokra emlékeztették. Akaratlanul is meghatotta az alkotás valószínűleg szándékos otrombasága. A fájdalom ilyen alaktalan, gondolta.”) A nyomozati szál logikai követésén túl a történelembe való kénytelen visszautazás, a kommunizmus korszakának felidézése mind a K. É. Z. ügynökeit, mind más szereplőket megráz, és olykor kifordítja őket saját magukból. Az egymásnak feszülő indulatok, a visszafojtott düh, az évtizedes fájdalmak feldolgozhatatlansága a gyilkosságsorozatban érintetteken túl Telki-Nagy csapatát sem kerüli el. A két idősebb szereplő, Admin és Vasvári maguk is éltek a kommunizmus alatt, így megállapításaikat értelemszerűen befolyásolják a diktatúrában szerzett személyes tapasztalatok – míg a fiatalabb korosztály csupán az elsajátított történelemszemlélet adta véleményekre támaszkodhat. Ebbe a személyes érintettségbe és az objektivitás lehetetlenségébe gyűrűzik bele a gyilkosságsorozat alapját képező régmúlt. Mitre és húga mint baráti kommunista országba érkezik Magyarországra, hozzáállásuk az otthon szerzett tapasztalatok, az ideológiáért folytatott harcok befolyásolják. Mindeközben a jelenkori Magyarország más szemszögből áll az akkor történtekhez.

A regényben bemutatott városok kommunizmussal összefüggő emlékezete mind a szereplők, mind az olvasók figyelmét ennek a korszaknak a kettős megítélésre, illetve az idők változásának szemlélet- és történetformáló következményeire hívja fel.

A mai globális világ, illetve Magyarország tabunak számító kérdései is felmerülnek, amelyek egy részéről még mindig mély a hallgatás, holott égető, mindennapos problémák, mint amilyen a családon belüli erőszak is. („Még gimnázium alatt sokat álmodozott róla, hogy egyszer mindenki számára kiderül, mi folyik náluk, és végre valósággá válik a sokszor beígért válás. Azonban anyja egyetlen kitörési kísérletét tíz évvel ezelőtt a rendőrség ítélte kudarcra.”) A csapat emberi jogi szakértője, Vanda gyerekkori traumáit igyekszik feldolgozni, ám mindeközben önmagával is harcban áll. Folyton verbális harcba bocsátkozik kollégáival és voltaképpen mindenkivel, akiben felfedez valamiféle előítéletet – azonban bizonytalanságából és maximalizmusából fakadóan saját magában is folyton észreveszi ezeket a hibákat.

A műben előtérbe kerül a családokat szétszakító külföldi munkavállalás, a lakáshitelek kérdésköre, illetve a környezetvédelem fontossága, de a hazánkban népbetegségnek számító alkoholizmus is. („Ilyenkor a legegyszerűbb volt meghúzni a pálinkásüveget, pedig nem szeretett inni. Utálta a tompa zsibbadást a végtagjaiban. De a gyomor tiltakozását legyőzte a feketén tátongó fájdalom a fejében.”) A nyomozók között tapasztalt szakembernek számító Vasvári a leszokás–újrakezdés ördögi körét éli meg. A testképzavarok problémája is előkerül, főként Admin alakja által, akinek önbecsülését nem csupán életkorából adódó bizonytalansága rombolja, hanem testsúlyával sem tud megbékélni. Köteles (akinek a neve is sokatmondó) szintén harcban áll önmagával: maradjon-e otthon ő a nem régen született kislányaival? Így a regény a – hagyományosnak vélt – férfi–női szerepeket illetően is fel mer tenni a kérdéseket. Minden karakter esendő, hétköznapi, de sokszor épp átlagos tulajdonságaik vezetik el őket a megoldáshoz.

A nyomozók mindegyike küzd: a munkájukban való helytállás és megfelelési vágy mellett meg kell harcolniuk önmagukkal is. Telki-Nagynak nem csupán a feljebb vázolt nehézségekkel kell szembenéznie. Saját elveit is próbálja úgy képviselni, hogy annak látszatja legyen – például a demokratikus munkamorált egy éppen csak az első eset előtt összefércelt csapatban, amelyben forronganak a különféle életfilozófiákból adódó ellentétek, és saját frusztrációi sem könnyítik meg a dolgát. („Legnagyobb félelme az volt, hogy ezt nem Vasvári alkoholizmusa, a rendelkezésre álló, rövid idő vagy az imázsépítés nevetséges feladata fogja megakadályozni, hanem az a kirekesztettségérzés, amely egy pillanatra sem hagyta el Emma születése óta.”) Nők tömegét érintő problémát él meg: jó feleség, jó anya, illetve a munkájában is sikeres szeretne lenni, de ezek a társadalmi szerepek más és más, egyszerre csak nagy nehézségek árán teljesíthető elvárásokat szegeznek neki.

A C csoport ereje pont ebben az összetettségben rejlik.

A legkülönfélébb tagok összessége egy sokféle tudással bíró és csavaros észjárású együttest hoz létre, akik egyéni látásmódjaikat ütköztetve jutnak el a többszörös gyilkos fájdalomból, hátsó szándéktól és gyűlöletből felépülő rejtvényéig.

A regény végén a különféle narratív szálak összefutnak, a rejtélyek megoldónak, a múltban gyökeredző tragédiák összefüggése nyilvánvalóvá válik.

A görög menekültek által elbeszélt történetfolyam az időbeli távolság, illetve a magukat elidegeníteni szándékozó mesélők narrációja miatt tárgyilagosnak hat, holott megrázó tapasztalatok vannak mögötte. Az elmúlt kor, a lezártnak tekintett sorsok még elemibbé teszik a szabadság utáni vágyakozást, illetve az otthontalanság érzését. A Sellő titka ezekkel a mély érzelmekkel átszőve vonultatja fel a krimi elemeit egy sokrétű, jelenkori problémákat előtérbe helyező történetben.

A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.