Brüsszel. Egy esős novemberi nap a komor irodaházak dzsungelében. Úgy tűnik, a munkába igyekvő tisztviselőknek ez is csak egy átlagos hétfő lesz a sok közül, amikor az igazságért, az emberi jogokért harcolhatnak. Ám minden fenekestül felfordul, amikor egy férfi lezuhan a Berlaymont 13. emeletéről.
A könyv fülszövege szerint, ez a szerző első regénye, és bár akadt benne számomra néhány zavaró elem, azt kell mondjam, erős kezdés. Szerencsés Dániel egy olyan világba kalauzolja el az olvasót, ahova csak kevesek, komoly megkötésekkel tekinthetnek be. Mindennek megvan a maga helye, szabályok hálózzák be az intézmény működését.
Tóth Tamás, a magyar ex-hírszerző ebben a közegben dolgozik az Európai Bizottság Biztonsági Szolgálatánál. Épp az utolsó hetét tölti a Berlaymont épületében, amikor megbízzák az öngyilkosságnak tűnő eset vizsgálatával. Tamásnak válaszokat találnia a honfitársa, Birtalan András halálára: miért vetett véget az életének? Mi volt az, ami ennyire megrázott egy magas beosztású, magyar származású tisztviselőt? Biztos, hogy önszántából ugrott le a 13. emeletről?
Bár Tamás tudja, hol van az a határ, ahol meg kellene állnia, az igazság felderítése érdekében túllép a hatáskörén. Ezzel elindít egy olyan lavinát, ami akár többeket – beleértve Tamást is – maga alá temethet.
A szűnni nem akaró eső, a mocskos utcák, az épületek leírása megadja az alaphangulatot, és közben a felszínen úgy tűnik, hogy minden a legnagyobb rendben van. A történet néhány figurája ennek a látszatnak a fennmaradásáért bármit megtenne, súlyos konfliktusokat okozva ezzel. Lassan pedig az is világossá válik, hogy az emberi jogokért folytatott nemes harc mögött, a korrupció is felsejlik.
A történet ráadásul komoly társadalmi kérdéseket feszeget, bátran beemeli az LMBT közösséget is. A kötet több ponton is foglalkozik velük, és bár Tamás nem rajong értük, később éppen ez válik egy fontos szállá. A nyomozó kezdeti előítéletei is változnak, ahogy megismer olyan személyeket, akik nyíltan vállalják a másságukat.
Szerencsés Dániel ügyesen épít a szokásos műfaji elemekre: a nyomozó egy kívülálló, aki egyik rendszernek sem tagja (Magyarországon nem volt igazán otthon, Brüsszelben pedig végképp nincs semmilyen kapaszkodója, ráadásul olykor nyelvi korlátokba ütközik), nincs családja, de a nyomozás során lesz egy társa, aki a segítőjévé válik. Kissé talán megalapozatlannak tűnik az együttműködésük, ám érdekes interakciók alakulnak ki köztük, formálva ezzel egy kicsit Tamás jellemét (igaz, komoly jellemfejlődésről nem lehet beszélni).
A regény néhány pontján Kondor Vilmos történetei jutottak eszembe. Bár A 13. emeletnél történelmileg más korszakban járunk, Gordon Zsigmond és Tóth Tamás karaktere mutat bizonyos egyezéseket (a különböző szenvedélyek, a karakter jelleme). Ez persze detektívtörténeteknél nem csoda, hiszen meghatározott elemekre építenek, a műfaj állandó jegyei azok, amik megadják a maga szépségét.
A regény nem egy Agatha Christie-féle analitikus detektívtörténet, hanem egy hard-boiled krimi (kemény krimi), ahol a világnak minden hibája felsejlik. Nincsenek egyértelműen jó karakterek, erkölcsileg senki sem feddhetetlen, és mindenki a saját boldogulását keresi – van, aki ezért bármit feláldozna. A nyomozó személye is kifogásolható, enged az élet különböző csábításainak, és olyan gondolatok fogalmazódnak meg benne, amelyek jócskán távol állnak a klasszikus krimi ikonikus alakjától, Sherlock Holmestól – de ez pontosan illik a történet világába.
Külön érdekes, ahogy Szerencsés Dániel a művében többszörösen reflektál magára a zsánerre: egy bárban film noir partit rendeznek, ahol Tamásnak nyomozói álruhában kell elvegyülnie, miközben a háttérben detektívtörténetekből vetítenek részleteket.
Az eseményeket Tóth Tamás szemszögéből látjuk, aki bár élethű, nem válik szerethető karakterré. Kívülálló, olyan értelemben mégis része a világnak, hogy egy esendő ember, aki bizony hibázik is. Ez a történet szempontjából kifejezetten izgalmas, ám az olvasónál elérheti azt, hogy csak azért drukkol a nyomozónak, mert az igazság, és nem a főhős győzelme érdekli.
Esetemben a könyv kinézete általában nem szokott számítani, de itt meg kell jegyeznem, hogy a 21. Század Kiadó remek munkát végzett. A borító ötletes, mégis egyszerű, az épületből kiemelkedő, vörös 13-as azonnal odavonzza a tekintetet. A belső tördelés is jó, szellősnek hat a szöveg, amitől még inkább könnyebbé válik az olvasás.
A párbeszédek rövidek és lényegre törőek, az események gyorsan pörögnek, így nehéz a könyvet letenni. Viszont a karakterek közötti interakciónál a kurta mondatok olykor azt az érzetet keltik, mintha valaki minél egyszerűbben próbálná megfogalmazni a gondolatait.
Talán ez arra hivatott utalni, hogy Tamás egy nyelvileg is sokszínű közegben van, és a kollégái igyekeznek minél lényegre törőbben kommunikálni vele. Minden esetre ez néhol zavaró volt, egy-két mondat már-már magyartalannak hatott. A szövegben vannak idegen kifejezések is, amelyeknek a feloldását nem mindig adja meg a szerző.
Összességében elmondható, hogy a cselekmény és a karakterek fiktív mivolta ellenére úgy érezhetjük, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló eset a valóságban is megtörténhet. Ez pedig még inkább arra ösztökéli az olvasót, hogy a kezében tartsa a művet, és a végére érjen. Bár az edzett krimi-fogyasztók is azt hihetik, hogy már az elején a kezükben van a megfejtés, a történet bizony képes meglepetéssel szolgálni.
A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.