Szerző: Sz. Molnár Szilvia

A Prae Kiadó az elmúlt két évben nyaranta kiad egy krimit (2017 – Molnár T. Eszter: Szabadesés, 2018 – Mészöly Ágnes: Rókabérc, haláltúra), és ezt a remek szokását idén is megtartotta, amikor megjelentette Cserháti Éva terjedelmében is impozáns kötetét, az első látásra kissé nehezen értelmezhető című, A sellő titka – A K. É. Z. első esete című kötetet.

A regény ugyanolyan magas irodalmi igényességgel megírt könyv, mint az előző kettő, de egyfelől olyan témát és mellékszálat hoz be, amely nem túl gyakori a kortárs magyar irodalomban (az egyik „főszereplő” ugyanis a második világháború utáni görög polgárháború következtében Magyarországra került görög gyerekek/diaszpóra), másfelől a címbe foglalt „első eset” arra utal, hogy a szerző folytatni kívánja vállalkozását.

A K. É. Z. ugyanis nem más, mint egy frissen alakult nyomozócsoport (a Kiszuperáltak És Zöldfülűek csapatának rövidítése), amelyet a rendőrség vonakodva hoz létre (hogy megfeleljen valamiféle egyenjogúsági elvárásoknak), és nem is nagyon akar támogatni, de, mint az lenni szokott, a csoport nehezen induló együttműködése végül sikeres lesz, és még az egyes emberek gyöngesége és egymás közötti feszültsége is a nyomozást lendíti előre. Ezt az egész folyamatot a szerző ritka átéléssel, igen jó arányérzékkel és ravaszul adagolja, vezeti fel és helyezi el a cselekmény különböző fordulóiban.

A csapat mindegyik tagja küzd valami magánéleti problémával (a vezetőjük gyermeke Down-szindrómás, a rangidős nyomozó alkoholista, a fiatal nyomozónak ikrei születtek, és alig tud otthon és a munkahelyén is megfelelni, az informatikushölgy túlsúlyos és evészavaros, a fiatal nyomozólánynak pedig kihullt a haja és harcos emberjogi aktivista, aki ugyancsak szórakoztató módon rendre még a saját gondolataitól is megrémül, ha azok hirtelen nem bizonyulnak eléggé politikai korrektnek), de mindegyiküknek van valami megérzése és/vagy tudása, amelyik a holtpontra jutó nyomozást rendre elősegíti.

Külön üdítő, milyen elegáns természetességgel keverednek a valós helyszínek és történelmi, művészettörténeti szereplők a fikcióval – az olvasó a nyomozókkal együtt végigjárja Magyarországot és azon belül többször is Budapestet –, de a legfontosabb talán a szépírói tudás és igényes kidolgozottság, amelyik az egész könyvet jellemzi, és amelynek illusztrálására álljon itt egy mondat: „A dohányzóasztal politúrozott felületén letörölhetetlen karimát hagytak a poharak.

Az üres karikák gúnyosan meredtek Vandára. Az volt a benyomása, hogy valaki – talán maga a gyilkos – előttük jár egy lépéssel, és akadályozza őket a nyomozásban.”

A sellő titka nem könnyed nyári olvasmány, hanem komoly szépirodalom – amely azonban könnyed nyári olvasmányként is olvasható.

A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.