A bűntől keletre Kondor Vilmos első olyan krimije, amely napjaink Magyarországában játszódik. Hogyan mozog a Budapest Noirral befutott szerző 2015-ben? Nem röhejes-e, ha egy lecsúszott noirdetektív Péterfy Borit hallgat? És miért éppen minestronéba fullad bele a kormányfő?
A Kondor Vilmos álnevű író 2008-ban jelentette meg első könyvét, a Budapest Noirt, amely címébe foglalta fő célkitűzését: a harmincas évek amerikai hard-boiled krimijeit akarta honosítani, mintegy visszamenőleg itthon is megteremtve az amerikai detektívnoir hagyományát. Az ötlet sikeresnek bizonyult, a Budapest Noirnak négy folytatása készült, majd Kondor három elbeszéléskötetet is kiadott.
Az erős tempó a színvonal látványos csökkenésével járt. Míg a Budapest Noir főhőséről elnevezett Gordon Zsigmond-ciklus első két kötete ötletesen és természetesen vitte át a Chandler- vagy Hammett-regények látásmódját, világképét, narrációját a harmincas évek Budapestjére, addig a folytatások zavaros és sovány története a túlcicomázott részletek, fölösleges kultúrtörténeti adalékok és körülményes cselekményszövés terhei alatt roskadozott. Mindezzel együtt Kondort akkor is érdemes volt olvasni, amikor nem volt elemében, egyszerűen azért, mert az elmúlt években senki más nem írt a huszadik századi magyar történelem fordulópontjain játszódó, szórakoztató, intelligens krimiket.
A jelennel kapcsolatban azonban más a helyzet. A közelmúltban több szerző is sikeres, kritikailag is jól fogadott, napjaink Magyarországán bonyolódó krimivel állt elő: Totth Benedek (Holtverseny), Babiczky Tibor (Magas tenger), Kolozsi László (A farkas gyomrában) és mások bizonyították, hogy egyáltalán nem ciki krimit írni. A 2015-ben játszódó, aktuális közéleti és popkulturális utalásokkal bátran élő A bűntől keletre Kondor első könyve, amelyben nem hazai pályán mozog, ám a Gordon Zsigmond-ciklusban használt hard-boiled recept mai viszonyok között is működőképesnek tűnt, sőt, a szerző rutinba fáradt, olykor modoros stílusa is frissebbé, élőbbé válhatott volna.
Ezek az optimista várakozások sajnos csak félig-meddig igazolódtak be. Kondor érezhetően nagyot akart dobni, nem érte be holmi magánérdekű, kisebb horderejű bűnüggyel, annak ellenére, hogy korábbi könyveinek történetét is a politikai összeesküvések, a legmagasabb körökig vezető szálak nehezítették el. Ezúttal a magyar miniszterelnök halála indítja be a sztorit. A feltételezést, hogy a kormányfő szívroham miatt fulladt volna bele egy tál minestronéba, hamar elveti az ügyben nyomozó rendőr. Ferenczy Tibor kénytelen rájönni, hogy leginkább csak ő kíváncsi az igazságra, a politikusok azzal vannak elfoglalva, hogyan profitálhatnának a legtöbbet a miniszterelnök halálából. Mikor felettesei egy szélsőjobboldali terrorszervezet tagjaira kenik a gyilkosságot, Ferenczy önállósítja magát, és saját szakállára folytatja a nyomozást.
A könyv első felében, amíg a főhős magához nem ragadja az irányítást, a cselekmény körülményesen, akadozva halad. A szerző egyszerre próbál cinikus, de hiteles képet festeni a magyar politikai életről, és Ferenczy magánéletén keresztül a mindennapok sanyarú valóságába is bevezetné az olvasót. Mindezt rémesen elnyújtva, sok önismétléssel teszi, kétszázötven oldalon át mintha csak a bevezetést olvasnánk, ami súlyos aránytévesztés Kondor részéről – a Budapest Noir teljes terjedelme kétszáz oldal alatt maradt.
A Budapesten játszódó első felvonás azért hat hosszúnak és vázlatosnak, mert Ferenczy alakját leszámítva Kondor adós marad a lélegző, jól eltalált karakterekkel. Mindent elmond erről a részről, hogy a legszimpatikusabb szereplő a főhős sérült gerincű kiskutyája, Mihály. Maga Ferenczy azonban a lecsúszott, majdnem-alkoholista, sokat látott noirdetektívek mintapéldánya, közhelyes, de szórakoztató figura. Sötét, illúziótlan világképe és keményfiús reakciói szellemes szövegrészekre adnak lehetőséget Kondornak: „Mit töltsek? – kérdezte a pultos Ferenczytől. Kettőtől négy évet Baracskán, akarta válaszolni Ferenczy.”
Máskor az elbeszélő a nyomozó önostorozó alkatát árnyalja a hard-boiled krimik áldásos tömörségével: „Borítékolni tudta volna, hogy Bandrás miket művelt, de karrierje során többször bontott fel utólag ilyen borítékokat, és mindegyikben ugyanaz állt ronda kézírással: Ezt elbasztad.”
Amikor a főhős végre függetleníti magát a rendőrségtől, és Veszprémbe indul, hogy a kormányfő múltjában kutakodjon a történtek magyarázata után, Kondor egyszeriben magára talál. Érdekesebbek a színre lépő mellékalakok, kacska fogú recepcióslánytól a gyáva újságíróig, és a történet is izgalmasabbá válik, noha a kétezres években itthon is népszerűvé vált skandináv krimik, elsősorban A tetovált lány olvasóit nem fogja meglepni az események alakulása. A szerző a magyar vidéket is erős hangulatképekben írja le („félig befejezett házak és életek sorakoztak egymás után”), így az ország állapotát érintő, kiábrándult fejtegetések helyett sokkal életszerűbb és találóbb kiszólásokat olvashatunk.
Kondor egyébiránt ellentmondásosan kezeli az aktualitásokat. Ugyan a politikusok köre fiktív figurákból áll, és nem Orbán Viktor vesztét okozza a minestrone, azért a szerző nem fukarkodik a popkulturális utalásokkal. Néhány frappáns kivételtől eltekintve azonban erőltetettnek hatnak a napjaink közéleti szereplőire tett megjegyzések. Nem tudjuk meg, az elbeszélő miért tartja fontosnak leszögezni, hogy a miniszterelnök halála után Török Gábor is megszólal, a fináléban lefolytatott beszélgetést pedig az Index, a 444 és az Átlátszó is közvetíti.
Ferenczy pedig közel sem olyan naprakész, mint az elbeszélő. Alakja olyannyira a harmincas évek noirhőseire, illetve Gordon Zsigmondra emlékeztet, hogy a hangsúlyosan 2015-re érvényes reflexiók felbukkanása egy csapásra idegenné teszi őt saját történetében. A regény második felében felpörgő nyomozás ugyanakkor van olyan érdekfeszítő és fordulatos, hogy csak pillanatokra terelődik el az olvasó figyelme. Ezek az apró döccenők azonban arról árulkodnak, hogy Kondor egyelőre nem mozog magabiztosan a jelen kulisszái között, megszokott hősfigurája leválik a mai Magyarország világáról.
A hibák miatt A bűntől keletre legfeljebb félsikernek tekinthető, amelyben Kondor Vilmos túlragozza és elnyújtja az ütős alapötletre felfűzött krimisztorit. A napjaink társadalmi viszonyaira, közérzetére vonatkozó reflexiók pedig csak részben kárpótolják az olvasót, és nem teremtenek a Budapest Noirt vagy a Bűnös Budapestet idézően sűrű atmoszférát. Egy újabb könyvbe még biztos beletelik, amíg a szerző meggyőz róla, hogy van keresnivalója a mában.
A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.