A Bűnös Budapest-ciklussal befutott, álnéven (?) alkotó író pár éve még úgy nyilatkozott, hogy nem akar kortárs krimit írni, maradna inkább a 30-as, 40-es és 50-es évek világában. Meggondolta magát, és jól tette, A bűntől keletre ugyanis semmiben nem marad el a Budapest noirtól vagy a Szent Korona-sorozattól.
Dicsértük már eleget a Geekzen is a skandináv krimiket, amiért képesek egészen komoly társadalmi-politikai témákat feldolgozni, illetve közhangulatot festeni műfaji formában, és persze hiányoltuk ennek a magyar mutációit. Kondor regénye nem pont ezt a vonalat követi (erre inkább Kolozsi László tett kísérletet tavaly a cigánygyilkosságokról (is) szóló A farkas gyomrábannal), de nem is az áthallásokra és összeesküvés-elméletekre kihegyezett Frei Tamás féle ponyvaiskola konkurenciája, hanem valahol a kettő közt mozog. Benne van az úgy nevezett „magyar valóság”, átélhető, személyes drámákkal a háttérben, de azért akadnak (aktuál)politikai vonatkozásai is.
Ami az utóbbit illeti: Kondor nagyon ügyesen kreált egy egyszerre ismerős és közben mégis fiktív Magyarországot. A miniszterelnök például, aki az első oldalakon belefullad egy tál minestrone levesbe, polgári-keresztény koalíciót vezet, de közben nyugatbarát, a parlament egymással szájkaratézó pártjai pedig behelyettesíthetők a jelenlegi frakciókkal, mégis más neveken futnak. Lehetne túlzott óvatoskodással vádolni Kondort, csak nem lenne fair. Egyrészt vannak direkt(ebb) kiszólásai is (mondjuk: amikor a főhős megjegyzi, hogy a kormányfőért a népe akkor is ugyanúgy rajongana, ha a nyugati helyett történetesen a keleti nyitást ambicionálná), másrészt védhető az a koncepció is, hogy nem a konkrét személyekkel vagy pártokkal van a probléma, hanem az egész rendszer rohad, az arcok és a nevek így aztán felcserélhetőek. (Harmadrészt: a potenciális olvasók egy jelentős részét nyilván elveszítené Kondor, ha messziről politikai pamfletnek tűnne a regénye.)
Tehát: a miniszterelnök halott, meggyilkolták. Ferenczy nyomozó is tagja a BRFK nyomozócsoportjának, de mire elkezdené a munkát, az Ébredő Magyarok nevű radikális csoportosulás már magára is vállalja a merényletet, a terrorelhárítók pedig szinte azonnal el is fogják a tagokat. Ferenczynek természetesen nem áll össze a kép, akad néhány kérdés, amire választ keresne, és ennek a felettesei nem örülnek annyira.
A magát önállósító nyomozó figurája csak annyira eredeti, mint egy űrfantasy hetedik része, de Kondornak most is sikerült egy Gordon Zsigmond-kaliberű hús-vér karaktert kreálnia, és így a klisék sem tűnnek igazán klisének. Ferenczy amúgy is mintha Gordon egyenes ági leszármazottja lenne, immunis a nagypolitikai szólamokra, képes nem-balkáni módon gondolkozni, és van egy komoly barátnője, aki egyben lelki társ is. És vannak „alkoholproblémái” meg lezáratlan családi traumái, csakhogy ne legyen olyan unalmas a képlet.
A Bűnös Budapest-ciklusban (az első részből egyébként már készül a film), nem a bűnügyek voltak az igazi kuriózumok, hanem a hiteles(nek tűnő) korabeli miliő, a helyszínek, a figurák, a hangulatok magabiztos megfestése. Meglepő vagy sem (nekem az volt), de a 2015-ös Magyarországot is sikerült Kondornak teljesen élőnek és létezőnek bemutatnia; ha a történet fiktív is, az a hármas metró, amin Ferency utazik, a mi hármas metrónk, de ugyanez a budapesti utcákról vagy a vidéki helyszínekről is elmondható. Nem olyan Magyarország-kép ez, amit szívesen nyomtatnánk országimázs-plakátra, viszont nem is tűnik úgy, mintha Kondor durván karikírozna. Egyszerűen csak: ez van, ezt kell szeretni.
A fajsúlyos téma ellenére A bűntől keletre nem egy humortalan könyv, sőt Kondor stílusa talán most a leglazább és legszellemesebb. A dialógok néha csikorognak, de amikor benne vagyunk Ferenczy fejében, az nagyon szórakoztató – és így az sem zavaró, hogy a rejtélyt már a finálé előtt ki lehet találni.
Zárójel: ha lesz folytatás (legyen), akkor azért nem árt majd kiírni az első oldalra, hogy a „valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve.” Csak úgy, a biztonság kedvéért.
A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.