A regény tökéletes képet fest arról, hogyan válhat valakinek a kárára a múltja még akkor is, ha a jelene makulátlan, valamint arról is, hogy nem csak a vagyoni, hanem bizony a kapcsolati tőke és a társadalmi rang is korrumpálhatja az igazságszolgáltatást, és torzíthatja az igazságképünket.
Furcsa helyzetben van a krimiirodalom. Egyfelől a külföldi (főleg angolszáz) bűnügyi vagy thriller műfajú regények szinte minden kiadó kínálatában megtalálhatóak, nem is említve az időről időre megújuló külsőt és formát kapó Agatha Christie-életműsorozatot vagy a skandináv krimik iránti lankadatlan érdeklődést. Másfelől azonban a magyar irodalomban egy-két kósza próbálkozástól eltekintve a bűnügyi regény gyakorlatilag mellőzött műfaj, bár valójában hagyománya sem alakult ki.
Molnár T. Eszter, aki Margó-díjra jelölt, fiataloknak szóló sorozata, az Egy majdnem normális család által vált ismertté, mégis ehhez a műfajhoz nyúlt, amelynek egy klasszikus noir krimi lett a végeredménye, annak minden visszatérő elemével együtt.
Ott van Peter Brenner, a nyomozó, jelen esetben egy ügyvéd, aki egyfelől próbálja egyben tartani darabjaira hulló magán- és szakmai életét, miközben egyre sűrűbben kell kockára tennie és mérlegelnie azokat az elveket, amelyek szerint eddigi életét alakította. Walter Becker, az áldozat, akinek a halála ugyan vet fel kérdéseket, de a férfi szakmai és társadalmi helyzete elhallgattatná a válaszokat. A gyanúsított, Magdalena Becker, pedig a femme fatale, a nő, akinek sötét múltja miatt a jövője sem fest túl fényesen. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a negyedik szereplőről, Heidelbergről sem, a városról, ahol folyton esik az eső, minden szürke és lélektelen.
Egy műfaji regény esetében ritkán az a fontos, hogy az adott írásmű mennyire újítja meg a műfaj eszközkészletét; sokkal inkább azon van a hangsúly, hogy a szerző mennyire tudja saját formájára alakítani ezeket az egységeket. Molnár T. Eszter pedig ebben nagyon erős, a zsánerfigurák életre kelnek, a történetben pedig egy idő után a nyomozással egyenrangúvá emelkedik a magánéleti szál is. Peter Brenner ugyanis ügyvédi hivatása mellett kétgyerekes családapa, aki rádöbben, nem biztos, hogy a megfelelő nőt vette el feleségül, ehhez pedig, egy jó noirhoz méltóan, szép lassan hozzátársul az önpusztító életmód is. Magdalena Becker is jóval összetettebb, mint egy búgó hangú, veszedelmes női szereplő. Az ő karakterén keresztül egy olyan bevándorló nőt ismerünk meg, aki egy elhibázott, droggal és prostitúcióval átitatott fiatalkor után a Walter Beckerrel kötött házassága az újrakezdést jelentette – bár az új élet nem biztos, hogy jobb élet lett. Amikor azonban a férfit szíven szúrják, a felesége pedig ott áll felette, előtörnek mindenkiből az előítéletek a nővel szemben, amelyek alól mintha csak Peter igyekezne mentesíteni magát, talán nem is ok nélkül. Magdalena ugyanis nem a megmentésre váró hercegkisasszony, hanem egy erős és határozott nő, aki önmaga is látja és belátja a hibákat, amelyeket elkövetett, és aki képes lenne a saját és a mások érdekében áldozatokat hozni.
Egy jó krimi felvet társadalmi kérdéseket is, egy jó noir pedig ezeket a problémákat kiábrándultan, értékvesztetten ábrázolja. A regény tökéletes képet fest arról, hogyan válhat valakinek a kárára a múltja még akkor is, ha a jelene makulátlan, valamint arról is, hogy nem csak a vagyoni, hanem bizony a kapcsolati tőke és a társadalmi rang is korrumpálhatja az igazságszolgáltatást, és torzíthatja el az igazságképünket, még akkor is, ha a nyomok egyértelműen arra mutatnak, amit nem kívánunk meglátni. Ezzel kapcsolatban elgondolkodtató, hogy a kiönteni készülő Neckar vajon csak a nyomasztó hátteret kívánja erősíteni, vagy a duzzadó gonoszságot, bűnt és az önazonosság elvesztését kívánja szimbolizálni.
A regénynek azonban vannak apró hibái is. Miközben a leíró részek az első mondattól kezdve lágyan hömpölyögnek és olvastatják magukat, a párbeszédek a könyv elején megbicsaklanak, néha visszavetik a lendületet. Miközben a regény közepétől nyilvánvalóvá válik, hogy Peter magánélete egyáltalán nem fog jól alakulni, az, ahogy Molnár T. Eszter darabokra robbantja az életét, kissé túlzásnak tűnik, és a kötet végére rettenetesen maga alá gyűri az amúgy sem napfényes regény hangulatát. Végül pedig az antiklimatikus végkifejlet, amely egyfelől sokkal jobban passzol a regény egészéhez, mint egy nagy, dramatikus, szemtől szemben zajló párbaj, mégis valahogy hiányérzetet hagyhat az olvasóban. Annak ellenére, hogy Peter az egész regény folyamán valóban aktív módon, cselekvő karakterként nyomoz, az ügy megoldásában (már amennyire meg lehet oldani egy olyan ügyet, amivé Walter Becker meggyilkolása fajul) mintha mégsem játszana aktív szerepet.
Mindezek ellenére Molnár T. Eszter Szabadesése kiváló regény, amely remélhetőleg egyrészt megtalálja a közönségét, másfelől pedig talán egy újabb lépés lesz ahhoz, hogy a magyar irodalomban is fokozottabban legyen jelen az igényesen megírt krimi műfaja.
A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.