Kategória: Kritika

A Prae Kiadó az elmúlt két évben nyaranta kiad egy krimit (2017 – Molnár T. Eszter: Szabadesés, 2018 – Mészöly Ágnes: Rókabérc, haláltúra), és ezt a remek szokását idén is megtartotta, amikor megjelentette Cserháti Éva terjedelmében is impozáns kötetét, az első látásra kissé nehezen értelmezhető című, A sellő titka – A K. É. Z. első esete című kötetet.

A regény ugyanolyan magas irodalmi igényességgel megírt könyv, mint az előző kettő, de egyfelől olyan témát és mellékszálat hoz be, amely nem túl gyakori a kortárs magyar irodalomban (az egyik „főszereplő” ugyanis a második világháború utáni görög polgárháború következtében Magyarországra került görög gyerekek/diaszpóra), másfelől a címbe foglalt „első eset” arra utal, hogy a szerző folytatni kívánja vállalkozását.

A K. É. Z. ugyanis nem más, mint egy frissen alakult nyomozócsoport (a Kiszuperáltak És Zöldfülűek csapatának rövidítése), amelyet a rendőrség vonakodva hoz létre (hogy megfeleljen valamiféle egyenjogúsági elvárásoknak), és nem is nagyon akar támogatni, de, mint az lenni szokott, a csoport nehezen induló együttműködése végül sikeres lesz, és még az egyes emberek gyöngesége és egymás közötti feszültsége is a nyomozást lendíti előre. Ezt az egész folyamatot a szerző ritka átéléssel, igen jó arányérzékkel és ravaszul adagolja, vezeti fel és helyezi el a cselekmény különböző fordulóiban.

A csapat mindegyik tagja küzd valami magánéleti problémával (a vezetőjük gyermeke Down-szindrómás, a rangidős nyomozó alkoholista, a fiatal nyomozónak ikrei születtek, és alig tud otthon és a munkahelyén is megfelelni, az informatikushölgy túlsúlyos és evészavaros, a fiatal nyomozólánynak pedig kihullt a haja és harcos emberjogi aktivista, aki ugyancsak szórakoztató módon rendre még a saját gondolataitól is megrémül, ha azok hirtelen nem bizonyulnak eléggé politikai korrektnek), de mindegyiküknek van valami megérzése és/vagy tudása, amelyik a holtpontra jutó nyomozást rendre elősegíti.

Külön üdítő, milyen elegáns természetességgel keverednek a valós helyszínek és történelmi, művészettörténeti szereplők a fikcióval – az olvasó a nyomozókkal együtt végigjárja Magyarországot és azon belül többször is Budapestet –, de a legfontosabb talán a szépírói tudás és igényes kidolgozottság, amelyik az egész könyvet jellemzi, és amelynek illusztrálására álljon itt egy mondat: „A dohányzóasztal politúrozott felületén letörölhetetlen karimát hagytak a poharak.

Az üres karikák gúnyosan meredtek Vandára. Az volt a benyomása, hogy valaki – talán maga a gyilkos – előttük jár egy lépéssel, és akadályozza őket a nyomozásban.”

A sellő titka nem könnyed nyári olvasmány, hanem komoly szépirodalom – amely azonban könnyed nyári olvasmányként is olvasható.

A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.

Egy krimi azért is jó, mert az olvasó egyszerre érezheti, hogy kikapcsolódik, és résztvevőjévé válik a nyomozásnak. Cserháti Éva könyve remekül szórakoztat, ráadásul nem foszt meg minket annak a lehetőségtől sem, hogy a két történetszála kapcsolatait a nyomozócsoporttal együtt fejtsük fel. hirdetés

A Sellő titka már a címével felkelti azokat az olvasói elvárásokat, amik általában meghatározzák a krimiolvasók prekoncepcióit: a sellő alakja az ókortól kezdve kíváncsisággal és vonzalommal vegyes borzongást feltételez, a titok pedig fokozza ezt az érzést.

Két, egymással folyamatosan váltakozó szál összetett történései, illetve az időbeli egymásutániságuk fokozatosan bontja ki előttünk annak a gyilkosságsorozatnak az eseményeit, amelynek felgöngyölítése a C csoport feladata, azaz a K. É. Z.-é (az elnevezést a nyomozócsoport vezetőjének, Telki-Nagy Juditnak a férje alkotja meg a „Kiszuperáltak és Zöldfölűek” mozaikszavaként). A nyomozónő nincs könnyű helyzetben, hiszen nem csupán a gyilkosságsorozattal kell megküzdenie, hanem a rendőrségi bürokrácia és képmutatás buktatóival is, ahol csapatát mint kirakatcsoportot akarják működtetni pár hónapig. Ráadásul az idő szorításában dolgozó nyomozók olyan témát kezdenek boncolgatni kutakodásukkal, amely több közéleti és politikai csatornán is veszélyes utakra vezeti őket.

A regény egyik alapkérdése, hogy hogyan értelmezzük a történelmet – azt az elmúlt kort, szemléletet, ideológiát, amely a mai napig érezteti életünkben a hatását.

Vonatkozik ez azokra, akik maguk is részei voltak egy már letűnt érának, és azokra is, akik életkorukból adódóan már csak mások elbeszélésein keresztül férhetnek az elmúlt időkhöz. A bűntényeken és felderítésükön túli másik szál egy idős görög férfi, Mitre visszaemlékezéseit tárja az olvasók elé, aki gyerekkorában polgárháborús menekültként került Magyarországra húgával és sok száz társával együtt. Nézőpontjával, az események sajátos értelmezésével, látásmódjával töprengésre készteti az olvasót. Kifejezi többek között az ’56-os forradalom kirobbanása miatti értetlenségét, hiszen az ő politikai szemléletében ez esztelen lépés volt. Mitre vallomásai olykor édesanyja egyes szám első személyben fogalmazott betéttörténeteivel is váltakoznak, így a mozaikosan építkező, múltidéző eseményszál, azaz anya és fia narrációja szorosan összefügg.

Mitre hányattatott sorsa által felsejlik egy zavaros időszak, amelyben családok szakadtak szét, és életük, szeretteik féltése miatt ártatlan emberek lettek gyilkossá. („Az emberek nem azért gyilkolnak, mert őrültek. Hanem mert okuk van rá. És nekünk volt.”) A férfi elbeszélése, amely szeptemberre datálódik – míg a gyilkosságok júliusban történnek –, kiegészíti a nyomozati szálat, illetve vezeti az olvasót, így téve őt egy olyan befogadóvá, aki olykor a csoport tagjainál előbb tud meg információkat. Ez az eljárás különleges szerepbe helyezi, mintegy megjutalmazza az apróságokra, megjegyzésekre is kiterjedő figyelő olvasásáért azt, akit nem csupán a lehetséges végkifejlet tart lázban, hanem maga a folyamat is, amíg oda eljut.

A könyv rétegzett, idősíkokon és szereplőkön átívelő narrációs technikája, az eszmefuttatások aprólékos bemutatása, a hangulatok, érzelmek, félelmek színrevitele nyelvileg is izgalmassá teszi a szöveget. („A vaskos márványkereszt művészi lendülettel összekaristolt felszínébe futtatott sötétszürke vonalak drótkerítésre vagy megalvadt vércsíkokra emlékeztették. Akaratlanul is meghatotta az alkotás valószínűleg szándékos otrombasága. A fájdalom ilyen alaktalan, gondolta.”)A nyomozati szál logikai követésén túl a történelembe való kénytelen visszautazás, a kommunizmus korszakának felidézése mind a K. É. Z. ügynökeit, mind más szereplőket megráz, és olykor kifordítja őket saját magukból. Az egymásnak feszülő indulatok, a visszafojtott düh, az évtizedes fájdalmak feldolgozhatatlansága a gyilkosságsorozatban érintetteken túl Telki-Nagy csapatát sem kerüli el. A két idősebb szereplő, Admin és Vasvári maguk is éltek a kommunizmus alatt, így megállapításaikat értelemszerűen befolyásolják a diktatúrában szerzett személyes tapasztalatok – míg a fiatalabb korosztály csupán az elsajátított történelemszemlélet adta véleményekre támaszkodhat. Ebbe a személyes érintettségbe és az objektivitás lehetetlenségébe gyűrűzik bele a gyilkosságsorozat alapját képező régmúlt. Mitre és húga mint baráti kommunista országba érkezik Magyarországra, hozzáállásuk az otthon szerzett tapasztalatok, az ideológiáért folytatott harcok befolyásolják. Mindeközben a jelenkori Magyarország más szemszögből áll az akkor történtekhez.

A regényben bemutatott városok kommunizmussal összefüggő emlékezete mind a szereplők, mind az olvasók figyelmét ennek a korszaknak a kettős megítélésre, illetve az idők változásának szemlélet- és történetformáló következményeire hívja fel.

A mai globális világ, illetve Magyarország tabunak számító kérdései is felmerülnek, amelyek egy részéről még mindig mély a hallgatás, holott égető, mindennapos problémák, mint amilyen a családon belüli erőszak is. („Még gimnázium alatt sokat álmodozott róla, hogy egyszer mindenki számára kiderül, mi folyik náluk, és végre valósággá válik a sokszor beígért válás. Azonban anyja egyetlen kitörési kísérletét tíz évvel ezelőtt a rendőrség ítélte kudarcra.”) A csapat emberi jogi szakértője, Vanda gyerekkori traumáit igyekszik feldolgozni, ám mindeközben önmagával is harcban áll. Folyton verbális harcba bocsátkozik kollégáival és voltaképpen mindenkivel, akiben felfedez valamiféle előítéletet – azonban bizonytalanságából és maximalizmusából fakadóan saját magában is folyton észreveszi ezeket a hibákat.

A műben előtérbe kerül a családokat szétszakító külföldi munkavállalás, a lakáshitelek kérdésköre, illetve a környezetvédelem fontossága, de a hazánkban népbetegségnek számító alkoholizmus is. („Ilyenkor a legegyszerűbb volt meghúzni a pálinkásüveget, pedig nem szeretett inni. Utálta a tompa zsibbadást a végtagjaiban. De a gyomor tiltakozását legyőzte a feketén tátongó fájdalom a fejében.”) A nyomozók között tapasztalt szakembernek számító Vasvári a leszokás–újrakezdés ördögi körét éli meg. A testképzavarok problémája is előkerül, főként Admin alakja által, akinek önbecsülését nem csupán életkorából adódó bizonytalansága rombolja, hanem testsúlyával sem tud megbékélni. Köteles (akinek a neve is sokatmondó) szintén harcban áll önmagával: maradjon-e otthon ő a nem régen született kislányaival? Így a regény a – hagyományosnak vélt – férfi–női szerepeket illetően is fel mer tenni a kérdéseket. Minden karakter esendő, hétköznapi, de sokszor épp átlagos tulajdonságaik vezetik el őket a megoldáshoz.

A nyomozók mindegyike küzd: a munkájukban való helytállás és megfelelési vágy mellett meg kell harcolniuk önmagukkal is. Telki-Nagynak nem csupán a feljebb vázolt nehézségekkel kell szembenéznie. Saját elveit is próbálja úgy képviselni, hogy annak látszatja legyen – például a demokratikus munkamorált egy éppen csak az első eset előtt összefércelt csapatban, amelyben forronganak a különféle életfilozófiákból adódó ellentétek, és saját frusztrációi sem könnyítik meg a dolgát. („Legnagyobb félelme az volt, hogy ezt nem Vasvári alkoholizmusa, a rendelkezésre álló, rövid idő vagy az imázsépítés nevetséges feladata fogja megakadályozni, hanem az a kirekesztettségérzés, amely egy pillanatra sem hagyta el Emma születése óta.”) Nők tömegét érintő problémát él meg: jó feleség, jó anya, illetve a munkájában is sikeres szeretne lenni, de ezek a társadalmi szerepek más és más, egyszerre csak nagy nehézségek árán teljesíthető elvárásokat szegeznek neki.

A C csoport ereje pont ebben az összetettségben rejlik.

A legkülönfélébb tagok összessége egy sokféle tudással bíró és csavaros észjárású együttest hoz létre, akik egyéni látásmódjaikat ütköztetve jutnak el a többszörös gyilkos fájdalomból, hátsó szándéktól és gyűlöletből felépülő rejtvényéig.

A regény végén a különféle narratív szálak összefutnak, a rejtélyek megoldónak, a múltban gyökeredző tragédiák összefüggése nyilvánvalóvá válik.

A görög menekültek által elbeszélt történetfolyam az időbeli távolság, illetve a magukat elidegeníteni szándékozó mesélők narrációja miatt tárgyilagosnak hat, holott megrázó tapasztalatok vannak mögötte. Az elmúlt kor, a lezártnak tekintett sorsok még elemibbé teszik a szabadság utáni vágyakozást, illetve az otthontalanság érzését. A Sellő titka ezekkel a mély érzelmekkel átszőve vonultatja fel a krimi elemeit egy sokrétű, jelenkori problémákat előtérbe helyező történetben.

A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.

A magyar krimiket ma nők írják. Sarkos állítás, de a Prae Kiadó „Krimi ma” sorozata alapján igaz lehet. A Molnár T. Eszter Szabadesését és Mészöly Ágnes Rókabérc, haláltúráját követő Cserháti-regény alapján pedig az is kijelenthető, hogy egyfelől magas szépírói nívón adaptálják a műfajt, amellett, hogy közérthetően-olvasmányosan és szórakoztatóan művelik, másfelől a kortárs történések miliőjének megteremtése mellett jelentős szociális érzékenységről is tanúbizonyságot tesznek. Esetenként pedig ennél jóval többet is. A Sellő titkában a „jóval több” a jelenkori politikai-társadalmi motivációk megértését segítheti elő történelmi távlatból – ugyanakkor talán „önkorlátozó” módon, de soha ki nem lépve a maga szabta műfaji keretből. 2015 júliusában járunk Budapesten. Adott egy sorozatgyilkos, és három áldozat – vagy négy; vagy öt. Egy nehéz helyzetű, összetételében pusztán imázskirakatnak szánt rendőregységnek kell minél előbb megoldania az ügyet. A K. É. Z.-nek, azaz a Kiszuperáltak és Zöldfülűek csapatának, ahogy ironikusan jellemzi a csoportvezető őrnagy asszony, Telki-Nagy Judit saját magukat. A K. É. Z. öt „ujjának” azonban nem könnyű marokra fognia az elkövetőt, ha nem működnek együtt. Az pedig különösen bajos, ha egyikük, az idős ballisztikus Vasvári Lajos százados depresszióját alkohollal kezeli, másikuk, az emberjogi szakértő, Magyar Vanda a pc jegyében a kákán is csomót keres, miközben neki is van mit takargatnia, legyen az hajhiány a fején vagy a problémás gyerekkora. A sorban harmadik a nevelőotthonban felnőtt Köteles László főhadnagy egy ikerpár friss apjaként állandóan a kialvatlanságtól szenved, míg a nyugdíj előtt álló informatikus-adminisztrátor Kovácsné Fáy Matild, azaz Admin pszichedelikus szerektől mentesen is szinesztézikusan látja a világot, egyben jelentős súlyfölösleg miatt mindennap elkezdi a fogyókúráját. Ami körülbelül addig tart, mint a fentebb említett Vasvári absztinenciája – a másnapig. Na és maga Telki-Nagy nyomozó sem könnyű eset, egyfelől túl egyenes és szakmai, másfelől zárkózott, nem a csapatépítés a fő erőssége. Ráadásnak a gyermeke Down-szindrómás!… Igen, a regény hatalmas erénye, hogy a zsarukat – nem a megszokott módon – (s talán parodisztikusan) felépíti, a magánéletük megrajzolása fontos eleme az elbeszélésnek, sőt egyáltalán nem funkció nélküli a nyomozásukban, a gubanc kibogozásában. Telki-Nagynak például személyes motivációját növeli, hogy a gyermekük Down-kórossága miatt barátságba keveredett oknyomozó riporter az elkövető harmadik áldozata. A lehetséges személyes, politikai, gazdasági motivációk latolgatásával párhuzamosan egy történelmi visszaemlékezésből építkezik a regény. Az 1948-as görög polgárháború eseményeit és következményeit, személyes sorsukat meséli el a macedón kisebbséghez tartozó Todorovszki család két tagja, az anya, Mirka és a fia, Mitre. Utóbbi hangja – a jövőben – archivált hangfelvételről szól, előbbié „a túlvilágról”. A váltakozva haladó elbeszéléseknek össze kell érniük a nyomozás által – a krimiolvasók persze pontosan tudják, hogy mindez csak porhintés, túl egyszerű lenne ez így, lesz itt még egy vagy két csavar, ami nemcsak a nyomozókat lepi meg, hanem bennünket, a több elbeszélői szálat egyszerre összefogó/látó olvasókat is. Nem kétséges, így lesz. Ebben a „szálazásban” pedig kiemelt szerep jut a köztéri szobroknak, különösképpen Makrisz Agamemnon és felesége, Zizi Makri alkotásainak. Például „a Moszkva térnek hívott, Széll Kálmán térnek elnevezett Moszkva téren” (idézet forrása: Esterházy Péter–Szűcs Miklós: A bűnös) álló Sellő-díszkútnak. (A regény idejében, ahogy a valóságban is, 2015 nyarán nem volt a megszokott helyén, de év végére visszakerült a térre, igaz, pár száz méterrel odább.) Háború, szabadságharc, partizánok, több ezer görög-macedón menekült gyermek magyarországi elhelyezése, baloldali eszmeiség, pártállam, börtönélet, erőszak. Művészettörténet, európaiság, görög és migrációs válság… A regény lehetséges címszavai. A regényé, mely roppant szórakoztató, a humort és a műveltséget nem nélkülöző módon úgy beszél direkt történelmi példázatosság nélkül, mégis példaértékűen (a retorikai trükk kibontását meghagyom a terjedelmesebb bírálatokat íróknak) a 2015-ben, épp a nyomozás regényidejének végén a Keleti pályaudvaron demonstrátumként kulminálódó menekültválságról, hogy valójában csak pár mondatbéli utalást tesz rá. Úgy „torpan meg” előtte, hogy közben mást sem csinál, mint felépíti egy történelmi párhuzam (lám, megtörtént már hasonló!) segítségével az öntőformáját és ezt felmutatja – az izgalmas és fordulatos (történelmi) nyomozás mellett! Rendkívül ügyes. Remélem, az alcím – A K. É. Z. első esete – ígérete mihamarabb beváltódik, és a sorozaton belüli sorozatnak örülhetünk.

A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.

Cserháti Éva első krimije egy jól megírt, többnyire jól követhető regény, amely a lassabb szakaszokon sem ül le, a biztos kézzel csepegtetett információmorzsák miatt nehéz letenni a kötetet. – Cserháti Éva A sellő titka című regényéről olvashatnak recenziót.

---

A Prae.hu továbbra is folytatja a magyar krimiirodalom felélesztését/megteremtését. Molnár T. Eszter noir hangulatú Szabadesése és Mészöly Ágnes egy mindentől elzárt házban játszódó Rókabérc, haláltúra c. pszichológiai thrillere után a sort Cserháti Éva A sellő titka c. regénye folytatja.

Cserháti Éva 1975-ben született, író, műfordító, számos magyar regényt ültetett át spanyol nyelvre. A sellő titka a második regénye, egy regénysorozat első darabja.

A regény története három szálon fut. A fő cselekményszál az új nyomozócsoport (hivatalos nevén a Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztály C nyomozócsoportja; nem hivatalosan K.É.Z., a kiszuperáltak és zöldfülűek csoportja) megalakulását, illetve első nyomozásukat ismerhetjük meg, emellett egy bizonyos Mitre Todorovszki kihallgatásának átiratát olvashatjuk, amely szintén a regény jelenében történik; ezen felül pedig Mirka Todorovszka életével ismerkedhetünk meg a görög polgárháború utolsó éveitől kezdve 1960-ig. A három szál váltakozva jelenik meg a regényben, természetesen a fő cselekmény a leghangsúlyosabb, míg Mitre és Mirka szakaszai rövid, néhány oldalas etűdökként szabdalják a nyomozást. Szerkezetileg mindenképpen izgalmas megoldás, ráadásul érdekesebb is, mintha egy két-háromoldalas expozícióban ömlesztené ránk a szerző mindezt a nyomozás közepén – arról nem is beszélve, hogy érezhető rajta az alapos kutatómunka –, mégis ezek a szakaszok a regény elején kontextusnélküliek, és megtörik a nyomozás lendületét.

Hiába hisszük azt, hogy egy szövevényes bűnügy a tökéletes krimi kulcsa, valójában csak akkor működhet egy regény, ha a karakterek is élnek benne. A szerző pedig sikeresen vette ezt az akadályt, a C nyomozócsoport tagjai életszerűek, és az egymás között folytatott párbeszédek is dinamikusak, nem mesterkéltek. Ugyan megjelennek a klasszikus, megkerülhetetlen archetípusok, de műfaji regényeknél mindig az a kulcs, hogy a szerző hogyan teszi egyedivé ezeket az építőelemeket. Telki-Nagy Judit, a csoport vezetője hozza az erős, határozott női vezetőt, akinek utat kell törnie egy férfiak által uralt világban (leginkább a Kyra Sedgwick alakította Brenda Johnson karakterét felidézve), Köteles apaként próbál egyensúlyozni a család és a munka között, Vasvári a rangidős, alkoholizmussal küzdő kolléga (akinek múltjáról nem lennék meglepve, ha kiderülne valami a sorozat következő köteteiben), Admin, aki molett, középkorú nőként talán a leginkább szembemegy az informatikai szakértő klasszikus figurájával. Egyedül Vanda karaktere tűnik kissé elnagyoltnak, az emberi jogi szakértő néhol olyan, mint egy szociálisan túlérzékeny Twitter-oldal, a regény első felében néhol már-már parodisztikusan akadékoskodó karakter, de aztán a Vasvári és Vanda közötti csörték őt is felruházzák újabb ás újabb dimenziókkal.

Mindeközben nemcsak Vanda igyekszik érzékenyíteni a kollégáit, de a regény is meg-megpendít számos olyan témát, amely valamilyen szinten tabunak számít a közbeszédben, de Cserháti arányérzékének köszönhetően a szöveg nem lesz görcsösen társadalmilag felvilágosult és felvilágosító. Pedig mindenkinek van valami nehézsége: Telki-Nagy gyermeke Down-szindrómás; Vanda kóros hajhullásban szenved és ez komoly hatással van az önmagáról alkotott képre; Vasvárinál az alkoholizmus és egy esetleges mentális betegség kapcsolódik össze; Admin mellrák túlélő; Köteles pedig próbál helytállni a családjában és a munkahelyén is. Szerencsére azonban ezek az elemek nem válnak konkrét jellemvonássá, viszont adnak egy sajátos, izgalmas árnyalatot a karaktereknek.

Maga a nyomozás a holttestek viszonylag magas számának ellenére is lassan indul – bár ennek minden bizonnyal oka az is, hogy a nyomozással egyidejűleg a karaktereket is fel kell építeni – viszont egyenletes tempójú és fokozatosan halad előre. Amikor azonban a görög szál is belép a nyomozásba, az események felgyorsulnak, viszont ezzel együtt a logika egy kicsit megbicsaklik, hirtelen nagyon sok görög származású szereplő kerül elő, összemosódnak a múlt és a jelen karakterei, és aztán bizonyos okokból az igazán nagy katarzis is elmarad, mint ahogy a Telki-Nagyhoz közel álló karakter halála is hozhatott volna magával egy mélyebb, zsigeribb érzelmi reakciót.

Cserháti Éva első krimije mindenesetre egy jól megírt, többnyire jól követhető regény, amely a lassabb szakaszokon sem ül le, a biztos kézzel csepegtetett információmorzsák miatt nehéz letenni a kötetet. Talán a szükségesnél nagyobb vállalás volt egy ilyen szövevényes és fordulatos bűnügyet választani az első kötetbe a nyomozócsoport szabályainak és erőviszonyainak felépítése mellé, mert a regény második felében néha aránytalanul sok az információ, ami letaglózhatja az olvasót. Azonban egy nyomozócsoportra fókuszáló sorozat esetében – legyen szó akár irodalomról, akár televíziós sorozatokról – sosem a bűnügyek határozzák meg a minőséget, hanem a karakterek közötti összhang. A szerzőnek pedig sikerült egyedivé tenni a karaktereit, és kialakítani egy életszerű és életszagú csoportdinamikát, amely biztos alapot biztosíthat a K.É.Z. további eseteihez – ugyanis bízom benne, hogy lesz folytatása a sorozatnak.

A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.

Az Athenaeum kiadó új krimisorozatának kötete már első pillantásra is izgalmas – a különleges borító garantáltan felkelti a figyelmet. A sötét háttér előre sejteti: nem egy könnyed olvasmánnyal állunk szembe, hanem egy felkavaró, sodró lendületű, mély titkokat tartalmazó könyvvel. A fülszövegből érdekességképpen megtudható a szerzőről, hogy nyelvész, művelődéstörténész, műfordító. A pár éve megjelent Olasz-magyar kulturális szótár után teljesen más vizekre evezett, hiszen a Sötét hajnal műfaját tekintve lélektani krimi. Elöljáróban csak annyit mondanék, hogy felkavaró, letehetetlen olvasmányra sikerült Sztanó László első regénye.

A történet egy megcsonkított, összeszabdalt tetem megtalálásával kezdődik Gyál határában. Már a kezdőképek is sokkolóak, a leírás nagyon élethű, szinte filmszerű. A cselekmény két szálon fut, az egyik hazánkban játszódik, a másik Amerikából, Albany városából indul.

A helyi tévécsatorna főnöke egy nagyszabású reality műsort tervez: a tehetséges zongoraművésznő plasztikai műtétjét és a gyógyulás folyamatát szeretné részletesen bemutatni. Ez különleges beavatkozásnak ígérkezik, mert nem szépészeti műtétről van szó. Allyson Synge arcán neurofibromatózis, vagyis tumorszerű kinövések vannak, amelyek torzzá teszik a vonásait. A tudósításhoz Stacy Wyattet kérik fel, aki bár vonakodva, de elvállalja a feladatot.

Természetesen csak menet közben derül ki, miért nem akarta elhagyni az otthonát. Az operációt Budapesten végzik el, egy híres sebész, Horgass Antal lesz a művésznő kezelőorvosa. A háromfős stáb Magyarországra indul, és szinte a megérkezésükkel egyidőben kezdődnek a gyilkosságok. Vajon ki a tettes, mi az indíték és ki irányítja a háttérből manipulálva az eseményeket? Ezeket a kérdéseket nemcsak a könyvbeli nyomozó teszi fel magának, az apró bűnjelek, jelentéktelennek tűnő események, elejtett félmondatok folyamatos jelenlétet és éberséget követelnek az olvasótól is.

A holttestet azonosítják, minden kétséget kizáróan Kertész Olivér az áldozat, akiről annyit tudunk meg, hogy Horgass professzor lányának a barátja. A halála előtt állítólag Allysonnal is viszonya volt, legalábbis a naplója tanúsága szerint – és a két, látszólag teljesen külön szálon futó történet azonnal összegubancolódik. Még a gyilkos kilétére sem derült fény, máris újabb holttestet találnak, aki nagyon hasonló körülmények között halt meg. Olivér előző barátnője, Viktória az áldozat, akiről a fiú naplója gyakran tesz említést. Ám ezzel a füzettel sincs minden rendben, hiányzik belőle néhány lap, ráadásul angolul van…

Stacy egyedül érkezik Budapestre, ám ahelyett, hogy a kórházból tudósítana, hamarosan a gyilkossági ügy kellős közepén találja magát. Megismerkedik Horgass professzorral, találkozik nem sokkal a halála előtt Viktóriával és a birtokába kerül Olivér naplója is. A nő feldolgozatlan traumákat cipel magával a gyermekkorából, melyek árnyékként kísérik és rányomják bélyegüket a mindennapi életére. A családi titok, amelyet féltve őriz, napvilágra kerül, és hiába próbál az ismerőse, Edwin Pierce segíteni a lányon, már későn érkezik. Az okok és motivációk átgondoltak, a részletek tökéletesen kidolgozottak, annyira hihető a sztori, hogy úgy éreztem, akár meg is történhetett volna a valóságban. Természetesen a kötet végére kiderül a gyilkos személye, a kérdésekre választ kap az olvasó, de az igazság nem megnyugtató, inkább felkavaró és nyomasztó érzést kelt.

A karakterek egyéniségek, a személyiségek árnyaltak, a mindennapi problémák és a kórházi előmenetelért folytatott harc leírása valóságosnak hat. A regényben filmszerűen peregnek az események, minden pillanatban történik valami, amely folyamatosan izgalomban tartja az olvasót. Összességében elmondható, hogy a történet sodró lendületű, a párbeszédek és a jelenetek jól kidolgozottak, a krimi rajongók nem fognak csalódni, ha elolvassák Sztanó László első regényét.

A szöveg utánközlés, az eredeti ITT található meg.

Kolozsi László A farkas gyomrában című 2014-es kötete egy több szálon futó krimi, többnyire a magyar valósághoz hű drámaisággal, de leginkább egy C-kategóriás amerikai akciófilm jeleneteivel. Röviden így lehetne jellemezni Kolozsi művét, mely a fülszöveg alapján sokat ígért, egy rendkívül erős és aktuális témával, a kirekesztés, megbélyegzés kulcsszavaival, karakterfejlődéssel, azonban tovább sajnos már nem jutott és a kitűzött célokat is csak részben teljesítette. Ismerjük a történet talán mindkét végét, pont ezért nem egy sztereotip karakterektől és helyzetektől szenvedő sztorit vártunk, hanem egy általánosítástól mentes igaz történetet, mely a megfelelő elbeszélőformával, párbeszédekkel, de akár többféle szempontból megvilágított belső monológokkal végre bebizonyíthatja, hogy a kivétel itt is erősíti a szabályt. 

„Demus Zsófia: Mert emberek… (Ambroozia, 2015)” bővebben